Pajor Tamás: Vadgender

Embertelen nagy vállalkozásba kezdett a NatGeo. Vagy inkább nagyon embertelenbe, mert ugyan vélhetően a hajdanán humanizmusnak nevezett eszmerendszer szolgál mostani kísérletének hivatkozási alapjául, valójában pont az emberszeretet alapjait igyekszik felszámolni. A világ legnagyobb múltú természetmagazinja frontális támadást intézett az emberi természet ellen. A mesterséges és természetellenes evolucionizmus ezúttal a gyermekeket vette célba. A morbiditáson túl, tényleg fájdalmas és üzenetértékű kórtünet, hogy a legnagyobb természetmagazin lett a legnagyobb természetkárosító.

A 127 éves folyóirat különkiadása nyolcvan transznemű kisgyermek portréját tárja elénk. Az embernek az az érzése, hogy egy globális méretű pedofil hajlam akarja kifehéríteni magát, és rút szándékait nyíltszínűvé téve, kollektív agymosásban részesíti a világot. A nyilvánosság végiggondolatlanul legitimál, és az egyre vadabb dolgok publikálása folyamatosan arrébb tolja a határokat.

Úgy látszik, a szakállas nő nem tágította ki eléggé beszűkült gondolkodásmódunkat, úgyhogy most félig öntudatlan gyerekekkel kell mindezt véghezvinni.

Hogy az önkéntes meghülyülésen túl mindebben markánsan látszik a megbízói akarat, arról a jelenség kiterjedtsége tanúskodik.

A Facebook „progresszív” kezdeményezése például ötvenre bővítette a regisztráció során választható nemi kategóriák számát. Ez a szám – bevallom – feladta nekem a leckét.

Vajon mi állhat a kettő és az ötven között? Jó, gondoltam, egy-kettő még lehet az átoperált, transznemű férfi vagy nő, de mit fedhet le a többi negyvenakárhány? – tettem fel magamban a kérdést, miközben a témát kutatva szembesültem vele, hogy időközben a haladás már eljárt az elavult ötvenes szám fölött, és a közösségi oldal közben forradalmi lendülettel a lélektani hetvenet is elhagyva, hetvenegyre kerekített.

Ehhez képest a Tinder társkereső kifejezetten konzervatívnak számít a maga negyven lehetőségével, míg

a NatGeo már-már kirekesztő, keményvonalas, hiszen tizenkilencre szűkítette a választható nemi identitások számát.

Bár nem volt különösebb ingerenciám elmélyedni a konkrét lehetőségek mibenlétében, az elrettentés okán belenéztem, és ledöbbentem. A felsorolás olybá tűnt, mint egy patológiai kézikönyv és egy poszthumán galaktikus rémregény ötvözete, de napi valóságként horror volt. Pláne, hogy a beteg lelkű szóalkotás stábja kisebbségvédelem ürügyén egyre agresszívabban osztja diktátumait. Tudvalevő, hogy az LGBT-mozgalom mozaiknevét idővel egy Q betűvel egészítették ki, amely a szexuális határok teljes elmosását célzó queer (furcsa) szóra utal.

E tendenciát látva felmerül, hogy ha az angol ábécé betűinek száma a későbbiekben netán nem lenne elégséges a mozaikszó kellő méretű bővítéséhez, akkor jöhet esetleg a betű-szám kombináció.

A morbiditáson túl, tényleg fájdalmas és üzenetértékű kórtünet, hogy a legnagyobb természetmagazin lett a legnagyobb természetkárosító.

***

A természetvédők lelkesedését látva, már korábban javasoltam az emberi természetvédelem mozgalmának elindítását.

A felhívás annál is sürgetőbb, mivel Susan Goldberg főszerkesztő és támogatói az emberi nemet a legsebezhetőbb, legkitettebb pontján, a gyermeki állapotban támadták meg.

A „kutatás” vezérgondolata, hogy az identitástudat csak négyéves kor előtt őszinte, azután pedig már felvett jegyek, külső hatások, elvárások alakítják a személyiséget. Ezért kell – szerintük – már ilyenkor rákérdezni a gyermek nemi identitására.

Ezek szerint a később megszerzett tudás kizárólag csupa hazugságra, belső valóságunk elfedésére tanítana bennünket?

Ha a tanult minták, a kultúra mindenestül rossz, akkor miért öltözte fel magára az emberiség, és miért nem a totális barbarizmust és a nyers állati ösztönöket preferálta történelmi útján? Akkor a tudomány vívmányait is semmisítsük meg, beleértve a National Geographic eddigi eredményeit, és vezessük vissza társadalmunkat az Amazonas környéki őserdőkbe, ott majd biztos nem lesznek manipulatív, dezorientáló tényezők. Hozzáteszem, kicsi a valószínűsége, hogy az ott élők a transzneműség problémájával bíbelődnének. Persze, hogy a kultúrának rengeteg képmutatás és őszintétlenség is a része, de mi bizonyítja, hogy mindezen hazugságok egyik legnagyobbika nem pont a gendermozgalom ideológiája? Szerény meggyőződésem szerint a személyiség nemcsak igazodik külső elvárásokhoz, hanem érési folyamatokon is keresztülmegy. Ennek pedig része az erkölcsi ítélőképesség kifejlődése is, amelynek a tanultakon kívül – a velünk született ösztönökhöz hasonlóan – van belső összetevője is: a lelkiismeret.

A személyiségfejlődés fokozatossága tesz képessé bennünket az adott életkorhoz aktuálisan rendelt döntésekben való eligazodásra. Bizonyos tudás, tapasztalat megszerzésének természetellenes siettetése – különösen szexuális területen – okozza az egyik legnagyobb kárt a személyiségben. Erről tanúskodnak a gyermekkori molesztálások áldozatainak szívszorító beszámolói. Ha a tanult, elsajátított réteg torzít is, annál sokkal többet ad, és egyben védelmez sok káros befolyással szemben, miközben az sem szükségszerű, hogy idővel igazi bensőnktől elidegenedjünk.

És egyáltalán, miért lenne bizonyított, hogy az ember csak négyéves kora előtt lehet őszinte? Különösen olyan kérdésekben, amelyeknek súlyát és mibenlétét egészében vagy részben fel sem tudja fogni, hiszen a nemi identitás ekkor még köztudottan rendkívül fejletlen állapotban van, a szexualitást indukáló hormonok még el sem kezdtek működni, magyarán a gyermeknek a szexualitásról sem fogalmai, sem élménye nincs.

Csecsemőket sem kérünk fel borkóstolóra a cumisüveg segítségével.

Nem turmixolunk le nekik töltött káposztát kolozsvári szalonnával, és nem is etetjük őket ötös erősségű chili con carne feltéttel készített pizzával.

Mindenesetre a gendermozgalom aktivistái már jócskán meghaladták ezt az életkort. Nem lehet, hogy pont e szabadlábon lévő cukrosbácsik és -nénik – a globális cukroscivilizáció létrehozását célzó – tevékenységének van a leginkább személyiségtorzító hatása?

Ráadásul a NatGeo szerint nemcsak azoknak kell felajánlani a másneművé válás lehetőségét, akikben bizonytalanság van saját nemi jellegükkel kapcsolatban, hanem azoknak is, akikben ez fel sem merül. Ez maga az iszonyat. Az, hogy egy négyéves gyerektől azt kérdezik: „Mi a rossz abban, hogy valaki fiú?” – a bűncselekmény kategóriáját súrolja. Gyermekkoromban a kukkolós szatírok gyanúja vetült a gyerekektől ilyeneket kérdező felnőttekre.

Susan Goldberg visszaél a NatGeo 127 év alatt felépített tudományos tőkéjével. A cikkben legtöbbször ismételt mondat, hogy tudományosan bizonyított: a gyermek által négyéves korban vallott nemi identitás és a tinédzserkorban kialakuló szexuális irányultság megváltozhatatlan, és megváltoztatásának kísérlete kárt, fájdalmat okoz a gyermeknek.

Ha ez igaz, akkor a természetes nemi fejlődésbe való erőszakos, áltudományos beavatkozás nem okoz kárt és fájdalmat? És mit okoznak az egyébként egészséges, de eltávolított szervek, vagy a testre operált implantátumok? Ezek a kérdések már-már mengelei mélységekig vezetnek le.

***

Nem vagyok tudós, de a természetlap helyett felteszem a naturalisztikus kérdést: ha úgy van, ahogy e mozgalom pártolói állítják, miért nem születünk hetvenegy vagy ötven, de legalább tizenkilencféle nemi szervvel? Amivel a természet nem ajándékoz meg, azzal miért akarjuk megverni önmagunkat és egymást?

Amíg nem találkozunk a porzós és termős opciókon túl tizenkilencféle szaporítószervi lehetőség között vergődő tátikával, filodendronnal vagy muskátlival, netán 2485 fajta (a 71-es szám másodrendű, ismétlés nélküli kombinációinak száma) utódnemzési technikával bajlódó, önmarcangoló mosómedvével, hópárduccal vagy poszátával, addig mi se térjünk le a jól bevált útról, és semmiképpen ne vegyünk rá erre másokat sem.

Úgy hiszem, hogy veszélyes emberkísérlet zajlik napjainkban, melynek alanyául ezúttal kiskorúakat választottak.
Alapvetően jóhiszemű ember lévén, feltételezve a pozitív szándékkal párosuló doktrinerséget, felteszem, hogy egy rendkívül szűk kisebbséget ért traumát akarnak így orvosolni.

Ebben az esetben is igaz kell, hogy legyen a klasszikus liberalizmus szülte alaptétel, miszerint a szabadságom addig terjeszkedhet, amíg nem sérti mások szabadságát. Kaliforniában élő barátom nemrégiben arról számolt be, milyen komoly napi gondot jelent számára, hogyan védje meg gyermekeit a gender-WC traumái-tól.
Az újgenerációs liberalizmus saját alapjait számolja fel, és vele együtt azt is, ami szép és emberi.