Hetek blog

Életveszélyes ultraliberalizmus

2018/04/20. - írta: Hetek_hu

lib_islam.png

„Orbánék csomagolhatnak” „A Fidesz megérdemli ezt a vereséget” „A magas részvétel bizonyítani fogja, hogy az egész ország elégedetlen a mostani kormánnyal” – hallottam ezeket a szavakat Gyurcsány Ferenctől és saját baloldali és liberális ismerőseimtől, megszólalóktól, amikor kiderült, hogy várható a 70% körüli részvétel a választásokon. Mert hát a magas részvétel egy demokratikus választás büszkesége, ezt mindenki tudja. Csak aztán, amikor kiderült, hogy ilyen részvétel mellett a szavazók fele a Fidesz támogatta, ugyanazok, akik napközben lelkesedtek, azt kezdték el hangoztatni, hogy csalás volt.

A BBC szerint a kormány elvesztette a fiatal szavazókat. A BBC ezek szerint Londonból látja, hogy a névtelen szavazócédulák közül melyekre ikszeltek fiatalok.

A BBC a nevét, tekintélyét kihasználva akar olyan dolgot kijelenteni, ami nagyon hangzatos és amit szeretne ő és az egész nyugati liberális világ, ha úgy lenne.

Én még papíron is fiatal vagyok, ezért elmondhatom: sok kortársammal együtt nem azért szavaztunk erre a kormányra, mert minden áron rájuk akarunk szavazni, vagy mert tökéletesek lennének, hanem mert ők álltak/állnak ki olyan ügyek mellett, amik kulcsfontosságúak milliók számára Magyarországon: a hagyományos családmodell, a muszlim bevándorlás és terrorizmus elleni küzdelem, a nemzetállam, a zsidó-keresztény értékrend és kultúra támogatása stb.

Persze a nyugati és a magyar liberális média a New York Timestól az Indexig most olyan szavakkal vagdalkozik, mint a „gyűlölet”, „nacionalizmus” „populizmus” „népbutítás” „rasszizmus”, és persze a „diktatúra”. A tények őket nem zavarják, vagy pontosabban pont a tények zavarják őket, ezért csak minősítésekbe bocsátkoznak. Odáig fajulnak, hogy már direkt csúsztatásokat közölnek, mint például, hogy az Orbán kormány autoriter módon uralkodik a médián és egyoldalú volt a kampány, holott tény, hogy százezrekkel többen nézik, olvassák az ellenzéki médiumokat. A nyugati médiumok száz és ezer kilométerre lévő központjaikból sopánkodnak és lármáznak, de igazából azért, mert zavarja őket, hogy a globalizmussal, genderideológiával, migrációpártisággal szemben Magyarországon a meghatározó tömegek épp a fentebbi zsidó-keresztény értékeket választják.

„Hogy lehetett ennyire hülye egész Magyarország?” adta címül Földes András egy mostani cikkének. Azaz, hogy hogy lehetett ilyen hülye a magyar szavazók közel fele, hogy bizalmat szavazott Orbán Viktor kormányának. Persze azért ezt Földes sem meri teljesen állítani, ki is mondja, hogy a Fidesz szavazók nem hülyék. Csak éppen arra utal, hogy meg lettek hülyítve. Földes szerint az Orbán kormányra szavazók nagy része „át van verve”, „félre van vezetve”, hisz másképp „Hogyan hihetik el, hogy a migránsoktól kell félteni a kultúránkat? Miért van ennyi gyűlölet a magyarokban?” – teszi fel a liberálisokhoz méltó szenvelgős kérdést Földes.

Szomorú, hogy ő, de más liberális, ellenzéki újságírók, politikusok sem képesek felfogni, hogy a muszlim tömegek beengedésével igenis konfliktus jön/jött létre Európában: vagy Földesnek a müezzin és Allahu Akbar kíséretében bekövetkezett atrocitások, konfliktusok Nyugat-Európában nem elég? Szerinte minden rendben van? Tudom, hogy ezt hiszi, vagy legalábbis, amikor kezdő egyetemistaként pár éve beültem az ELTE-én egy előadására akkor képes volt ezt állítani. Sőt mi több, no-go zónák sem léteznek és a keresztényeket sem üldözik muszlim országokban, hiszen ő járt ott és tudja, mondta nekünk akkor ex catedra. Meggyőző volt, egyeseket meg is győzött. Meggyőző volt, de amit mondott, az ettől még nem lesz igaz. Ahogy a szocialista politikus, Kunhalmi Ágnes nyilatkozata sem, aki 2015 nyarán kijelentette, hogy „Magyarországnak a bevándorlással nincs érdemi problémája”.

islam_europe.png

Nagyon sajnálom, hogy liberális és baloldali közszereplők elborzadva dobálóznak olyan szavakkal, mint „ellenségépítés”, „gyűlöletkeltés”, de a helyzet az, hogy olyan világban élünk most Európában, hogy nem kell ellenséget építeni, hanem ellenség az VAN. Szomorú, de van.

Sajnos vannak muszlim közösségek Európában, amelyekben nem érvényesülnek a világi törvények, amelyekben nem veszik emberszámba a nőket, a zsidókat, a homoszexuálisokat. Sajnos Európában is létezik a női körülmetélés, a becsületgyilkosság jelensége, még ha ezt liberális és baloldali honfitársaink nem is akarják tudomásul venni. Nem, természetesen a 2015-ös migrációs hullámmal Európába érkezett milliók jelentős része nem két lábon járó biztonsági kockázat. Vannak köztük a vallásuk miatt üldözött keresztények, és természetesen a muszlim bevándorlók jelentékeny része is derék ember. De ettől még a mecsetekbe gyűlöletet prédikáló szalafita imámok és az általuk fanatizált muszlim tömegek problémája igenis létezik, és hazudik, aki ezt megpróbálja letagadni. Ráadásul az iszlám dzsihádista értelmezése maga a fundamentalizmus, vagyis az eredeti értelmezéshez történő visszatérés. Európát nem csak azért akarják a muszlim radikálisok, mert gazdag, hanem, mert nem muszlim föld, amit muszlimmá kell tenni.

Azaz Magyarország is veszélyben lenne, ha szabad préda lenne.

Ha az ellenzék a kerítésépítés helyett azt kritizálta volna, hogy a magyar hatóságok a migrációellenes küzdelem kellős közepén hagyták, hogy Salah Abdeslam és a párizsi vérfürdőt végrehajtó társai ki-be járkáljanak az országba 2015-ben, teljesen igaza lett volna. De – részben a Jobbik kivételével – nem ezt tették. Ehelyett bizonyos baloldali értelmiségiek csak annyit tudnak erre mondani, hogy „Ha Európa iszlamizálódik, akkor Európa iszlám lesz, és akkor mi van?!” – mint ahogy ezt szépen megfogalmazta Papp Réka Kinga, újságíró egy tévés vitában.

Sajnálom, hogy nem lehet az ellenzéki, úgy nevezett liberális értelmiséget, a tényekkel meggyőzni, és képesek minden veszélyre utaló hírt félretolni, mondván, hogy nacionalista propaganda, miközben ők „a minden rendben van Nyugaton, nálunk viszont diktatúra van” propagandáját nyomják. Hiszek a szólásszabadságban, mondják csak ezt, de azért örüljünk, hogy ezen a vasárnapon nem kerültek ilyen emberek Magyarország fölött döntéshozói pozícióba.

Petrőcz Jordán

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hetek.blog.hu/api/trackback/id/tr5713850574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása