Hetek blog

Tűzparancsolat

2018/05/13. - írta: Hetek_hu

Pajor Tamás írása a Kásler-ügyről

ka_sler.png

Kásler professzornak a Tízparancsolat egészségmegőrző hatásáról szóló kijelenté­séről egyből visszakézből hallottam, úgyhogy megpróbálom értelmezni, mint svédcsavart az IKEA-bútorhoz. A becsmérlés kontextusába ágyazott, utálkozó cikkek, egymással versenyezve akarták nevetségessé tenni a doktort, aki mellesleg az ország egyik csúcskórházát irányítja huszonhat éve.

Pedig üdítő lett volna először egy pozitív, vagy akár csak pártatlan írást olvasni arról, hogy egy miniszteri poszt várományosa a közbeszéd szempontjából ilyen bátor, ugyanakkor mind a zsidó, mind a keresztény elkötelezett hívők körében ősidőktől ismert, kipróbált igazságot állít. Itt nem politikáról van szó, különösen nem a napi és a párt válfajáról. A józan ész alapján is bőven belátható és életszerű, hogy az ezeket a lelkiismeretünkből is megismerhető igazságokat megtartó emberek harmonikusabb, és így minden bizonnyal egészségesebb életet is fognak élni.

Azonban a ma náthaszerűen terjedő nihilista gúny atmoszférájában könnyű prédát leső, középszerű és negyedművelt trollocskák kapásból felbátorodtak és ezoterikus félőrültként próbálták meg láttatni az orvosként és intézményvezetőként is maradandót alkotó Káslert.

A beszűkült tudatállapottól megvezetett gőgös írnokok a nagy egyéniséghajszában pont az eredetiségre képtelenek, ellenben ötlettelenül szajkózzák az egymástól ellesett kultúrvonalat, és két füves cigi között úgy pötyögik be azt az egy-kétezer karaktert, hogy

abból jobban üvölt az igazodási kényszer, mint a Népszabadság 1972-es vezércikkéből, csak picit tudatmódosított stíluselemekkel.

Mindez, ahogy utaltam rá, nem elsősorban a leendő miniszterről szól. A tét az, hogy lehet-e a 21. században a közbeszéd tárgya az emberiség alapműve, a legfontosabb könyv, a Biblia. Mi, hívők elfogadjuk-e azt, hogy az ateista paradig­ma az álsemlegesség maszkjában ukázokat osztogasson és visszaparancsolja a Bibliáról szóló kommunikációt az úgynevezett „magánszférába”, vagy sem?

Elfogadjuk-e a szólás- és vallásszabadság – egyelőre részleges, még nem jogi termeszetű, de azt is már előkészítő – korlátozását azzal, hogy bárkit félhülyének lehet beállítani a társadalom előtt, aki a bibliai hitet kihozza a család, a gyülekezeti ház vagy templom falain kívülre?

A hívők fülüket-farkukat behúzva lapítsanak, nehogy a nagy tudományfétis nevében eljáró önkéntes journalrendőrök ujjbegyükre vegyék őket?

Ki bizonyította be valaha is, hogy nem igaz az az állítás, miszerint a Tízparancsolat megtartása lelkileg – s így testileg is – pozitív egészségügyi kihatással van az azt megtartó és a környezetében élő emberre egyaránt? Vagy valóban semmi stresszt és stresszbetegséget nem okoz senkinek, ha meglopják, megcsalják, netán megölik, vagy ha mindezt ő követi el másokkal? Tényleg kizárt, hogy az ember fizikai-biológiai állapotát negatívan befolyásolja, ha sohasem pihen, ha szüleivel tiszteletlen, más tulajdonára ácsingózik vagy hamisan tanúzik?

Egyáltalán, ki próbálhatja meg ezt tudományosan bizonyítani?

A tudományosság főbb ismérvei állítólag a tapasztalati ellenőrizhetőség, a bizonyíthatóság és/vagy a cáfolhatóság.
Mivel a professzor kijelentése egyértelműen hitbéli jellegű volt, ezért racionális bizonyításra nem szorul.
Cáfolni pedig lehetetlen, mert a cáfolat már mint célkitűzés, önmagában is túlmutat egy szaktudomány kompetenciáján.

És miért ne nyilatkozhatna meg egy tudós hívőként, ha egyszer hívő?

Ki bizonyította, sőt ki bizonyíthatta be valaha is, hogy az ateizmus nem puszta hit? Avagy mitől kevésbé hívő, vagy miért tudományos vagy semleges egy ateista, és miért nem az egy hívő?

Ki meri állítani, hogy van abszolút semlegesség és egyáltalán, miért lenne jó, ha lenne?

Az abszolút semlegesség kívánalma már maga sem semleges, sőt gyanús.

E nagy akarás definíciójaként ezennel ünnepélyesen bevezetem a „semlegtelenség” fogalmát. Hitet vagy „nem hitet” mindenki szabadon választhat, de senki ne próbálja az egyiket tudományosabbnak állítani a másiknál.

Az ominózus ügy már úgy tűnt, hogy lecsengett, de a napokban kijött egy minden eddiginél pofátlanabb írás az Indexen, ráadásul a tudomány rovatban.

Hogy a szerkesztőség födémlemeze statikailag hogy bírja a „tudomány” kifejezés és a cikkben szereplő bődületes primitivizmus és ostobaság egy légtérben való meglétét, azt nem tudom, de a szerző, Hegyeshalmi Richárd már korábban is képes volt hasonlókra. Egy-két éve egy Jézust káromló írására lettem figyelmes, amelyet követően azonnal írtam a szerkesztőségnek, és gyorsan le is vették a cikkét. Ma, úgy látszik, más idők járnak, mert ezt a kört ezúttal is megfutottam, de se kép, se hang. Ez a cikk nem méltó arra, hogy részletesen végigvegyük állításait. Egyetlen mozgatórugója a Biblia és az abban hívő emberek megvetése, degradálása, de ráadásul mindezt olyan mérhetetlenül nívótlan és buta formában teszi, hogy ha a tudati károsanyag-kibocsátást szankcionálni lehetne, akkor ez a cikk szerzője esetében azonnali szellemi zöldkártyabevonással járna.

A cím és az altesti elemektől fortyogó lead közé sikerült beszerkeszteni egy, a náci szennylapok grafikáit idéző gúnyrajzot, amelyen Kásler szerepel a két mózesi kőtáblával.

A vulgárfreudista, innen-onnan összeolvasott süketelés felmelegíti a – kultúrtörténetben sajnos nem ismeretlen – fenyegető, elnyomó, rossz és egyébként a Bibliától messzemenően idegen istenkép téveszmés projekcióját.

A stupiditást idegen eredetű szavak indokolatlan pufogtatásával ellensúlyozni kívánó Hegyeshalmi tételesen próbálja lerántani Mózes parancsolatainak tíz legfőbb pontját a maga által melegített dagonyába.

Ez persze még a nála – finoman szólva – erősebb képességű figuráknak sem sikerült soha.

Ami sikerült, az az, hogy az értelem és a jó szándék teljes kizárásával megpróbálja olvasóit a Tízparancsolat és a benne hívők ellen hangolni.

Ez a szomorú és kártékony tevékenység azonban nemhogy a Biblia igazságaihoz nem ér fel, de még a levélszemét fogalma is patetikusan csengő kifejezés rá nézve. Az Index szerzője a saját maga által kivetített, bugyuta, egydimenziós fantomokkal hadakozik.

Ha már az ember értelmiségi pályára aspirál, nem árt, ha megpróbál közelebbi kapcsolatba kerülni az értelemmel, ha már a két szótő így átfed.

Ezek után nem tudom, hogy egyáltalán érdemes-e még említeni az ilyen szerzőknél űrteleszkóppal sem felderíthető alázat fogalmát?

Ha valaki az emberiség legalapvetőbb erkölcsi-szellemi kódexéhez nyúl, nem kellene bekalkulálni, hogy történelmünk hány és hány vívmánya épült már erre, beleértve azt a nyugati szabadelvű, jóléti rendszert is, amelyben akár az ilyen vélemények is elhangozhatnak?

És nem kellene alaposan visszavenni a nagy büdös semmire történő szájjártatásból?

Annyi fix, hogy a Tízparancsolatnak mindez nem fog ártani, abban viszont már nem vagyok biztos, hogy az ilyen irományok szerzőjére máris nem hullott-e vissza a saját maga által okozott kár.

Szólj hozzá!

"Heteken belül" Jeruzsálembe utazik Orbán Viktor

2018/05/11. - írta: Hetek_hu

orban_natanyahu.png

A Hetek információi szerint az újonnan megválasztott magyar miniszterelnök egyik első útja Jeruzsálembe vezethet.

"Előreláthatólag a következő hetekben Orbán Viktor miniszterelnök Izraelbe utazik Benjamin Netanjahu miniszterelnök meghívására" - ezt jelentette be Yossi Amrani izraeli nagykövet csütörtökön Pécsett az Izrael Állam 70. évfordulójára rendezett ünnepségen, amelyre a Pécsi Hit Gyülekezete szervezésében a Palatinus Szálló dísztermében került sor.

Az izraeli nagykövet a Hetek kérdésére megerősítette az értesülésünket. Yossi Amrani hozzátette, Netanjahu miniszterelnök az áprilisi választások után küldött gratuláló levelében hívta meg a magyar kormányfőt, amit Orbán Viktor elfogadott.

A pécsi ünnepségen többek között részt vett és beszédet mondott Páva Zsolt, a város polgármestere és Hack Péter, a Pécsi Hit Gyülekezete vezetője. A rendezvényen egy új dokumentum filmet is bemutattak, Márkus József és Bárány László alkotását, amely a 70 éves zsidó állam történetét mutatja be történelmi és spirituális távlatban.

Szólj hozzá!

A Carter Békeközpont palesztin terrorcsoportokat támogatott

2018/04/25. - írta: Hetek_hu

carter_hamas.pngAz Amerikai Egyesült Államok törvényei a terrorista szervezeteknek nemcsak a finanszírozását szankcionálják, de azok bármilyen egyéb támogatását is szigorúan megtiltják. Ilyen segítség például a képzés biztosítása, a szakmai tanácsadás, vagy bármilyen asszisztencia és szolgáltatások nyújtása ezeknek a szervezeteknek. A Carter Központ (amely Jimmy Carter korábbi amerikai elnök felügyelete alatt működik) épp ilyen támogatásban részesítette a Hamasz és a Palesztin Felszabadítási Szervezet terrorista csoportokat - írja a Washington Free Beacon.

A Carter Központ az idejét és erőforrásait elvileg pozitív, békés célok előmozdítására fordítja. Ilyen célkitűzés például a különböző palesztin csoportok közötti megbékélés elősegítése.

A központ Ilyen - állítólag - békés célokat előmozdító szolgáltatásokat (például a professzionális felek-közti közvetítést és tanácsadást) nyújt évek óta a Hamasznak, hogy elősegítse a megbékélést a rivális Fatah palesztin szervezettel.

Bármi is legyen a Carter Központ beavatkozásainak a célja, egy valami bizonyos: a szervezet ezzel a tevékenységével megszegi az amerikai törvényeket, amelyek kifejezetten tiltják terrorista csoportok bármilyen jellegű támogatását.

De miért tiltja törvény, hogy egy szervezet békét és kiegyezést elősegítő támogatást nyújtson?

A törvényes szervezetek - mint amilyen a Carter Központ - az ilyen jellegű támogatással hozzájárulnak a terrorista szervezetek legitimálásához, illetve a hitelességük, a kapcsolataik, a státuszuk javításához, és a terrorista szervezetek képviselőinek politikai hatalomba segítéséhez.

Ezen túlmenően, amikor egy terrorista szervezet ilyen jellegű segítséget kap, akkor felszabadulnak egyéb erőforrásai törvénytelen és erőszakos akciók végrehajtására - függetlenül attól, hogy mi volt az adományozó szándéka.

2015 novemberében a new yorki David Abrams ügyész pert kezdeményezett a Carter Központ ellen. A vád az volt, hogy miközben a központ több millió dollár adófizetői pénzhez jutott a USAID kormányzati segélyprogramon keresztül, addig bizonyos terrorista szervezetek folyamatos támogatásával megszegte a hatályban levő amerikai törvényeket.

Az Amerikai Igazságügyi Minisztérium azonban ejtette az ügyet. Senki sem tagadta, hogy a központ valóban támogatásban részesített terrorista szervezeteket. Valószínűsíthetően az ügyet azért ejtették, mert roppant kellemetlen egy korábbi amerikai elnököt vád alá helyezni.

(fordította: Pátkai Mihály)

Szólj hozzá!

Izraeli elemző: Németország segíti elő az újabb világháború kirobbanását

2018/04/20. - írta: Hetek_hu

syria.pngCaroline Glick, a Jerusalem Post volt vezető szerkesztője a honlapján tette közzé figyelemreméltó elemzését a szíriai helyzet következményeiről, amelyet most magyar fordításban is közzéteszünk.

Szíria elnöke, Basar al-Aszad nem független szereplő a világpolitikában. A rezsim az irániaknak és az oroszoknak köszönheti a létezését. Aszad soha nem hajtotta volna végre a gáztámadást a lázadókkal szemben április 7-én a Damaszkusz-közeli Douma városában, ha nem kapott volna erre zöld lámpát Moszkvától és operatív segítséget illetve jóváhagyást Teherántól.

Tovább Szólj hozzá!

Életveszélyes ultraliberalizmus

2018/04/20. - írta: Hetek_hu

lib_islam.png

„Orbánék csomagolhatnak” „A Fidesz megérdemli ezt a vereséget” „A magas részvétel bizonyítani fogja, hogy az egész ország elégedetlen a mostani kormánnyal” – hallottam ezeket a szavakat Gyurcsány Ferenctől és saját baloldali és liberális ismerőseimtől, megszólalóktól, amikor kiderült, hogy várható a 70% körüli részvétel a választásokon. Mert hát a magas részvétel egy demokratikus választás büszkesége, ezt mindenki tudja. Csak aztán, amikor kiderült, hogy ilyen részvétel mellett a szavazók fele a Fidesz támogatta, ugyanazok, akik napközben lelkesedtek, azt kezdték el hangoztatni, hogy csalás volt.

A BBC szerint a kormány elvesztette a fiatal szavazókat. A BBC ezek szerint Londonból látja, hogy a névtelen szavazócédulák közül melyekre ikszeltek fiatalok.

A BBC a nevét, tekintélyét kihasználva akar olyan dolgot kijelenteni, ami nagyon hangzatos és amit szeretne ő és az egész nyugati liberális világ, ha úgy lenne.

Én még papíron is fiatal vagyok, ezért elmondhatom: sok kortársammal együtt nem azért szavaztunk erre a kormányra, mert minden áron rájuk akarunk szavazni, vagy mert tökéletesek lennének, hanem mert ők álltak/állnak ki olyan ügyek mellett, amik kulcsfontosságúak milliók számára Magyarországon: a hagyományos családmodell, a muszlim bevándorlás és terrorizmus elleni küzdelem, a nemzetállam, a zsidó-keresztény értékrend és kultúra támogatása stb.

Persze a nyugati és a magyar liberális média a New York Timestól az Indexig most olyan szavakkal vagdalkozik, mint a „gyűlölet”, „nacionalizmus” „populizmus” „népbutítás” „rasszizmus”, és persze a „diktatúra”. A tények őket nem zavarják, vagy pontosabban pont a tények zavarják őket, ezért csak minősítésekbe bocsátkoznak. Odáig fajulnak, hogy már direkt csúsztatásokat közölnek, mint például, hogy az Orbán kormány autoriter módon uralkodik a médián és egyoldalú volt a kampány, holott tény, hogy százezrekkel többen nézik, olvassák az ellenzéki médiumokat. A nyugati médiumok száz és ezer kilométerre lévő központjaikból sopánkodnak és lármáznak, de igazából azért, mert zavarja őket, hogy a globalizmussal, genderideológiával, migrációpártisággal szemben Magyarországon a meghatározó tömegek épp a fentebbi zsidó-keresztény értékeket választják.

„Hogy lehetett ennyire hülye egész Magyarország?” adta címül Földes András egy mostani cikkének. Azaz, hogy hogy lehetett ilyen hülye a magyar szavazók közel fele, hogy bizalmat szavazott Orbán Viktor kormányának. Persze azért ezt Földes sem meri teljesen állítani, ki is mondja, hogy a Fidesz szavazók nem hülyék. Csak éppen arra utal, hogy meg lettek hülyítve. Földes szerint az Orbán kormányra szavazók nagy része „át van verve”, „félre van vezetve”, hisz másképp „Hogyan hihetik el, hogy a migránsoktól kell félteni a kultúránkat? Miért van ennyi gyűlölet a magyarokban?” – teszi fel a liberálisokhoz méltó szenvelgős kérdést Földes.

Szomorú, hogy ő, de más liberális, ellenzéki újságírók, politikusok sem képesek felfogni, hogy a muszlim tömegek beengedésével igenis konfliktus jön/jött létre Európában: vagy Földesnek a müezzin és Allahu Akbar kíséretében bekövetkezett atrocitások, konfliktusok Nyugat-Európában nem elég? Szerinte minden rendben van? Tudom, hogy ezt hiszi, vagy legalábbis, amikor kezdő egyetemistaként pár éve beültem az ELTE-én egy előadására akkor képes volt ezt állítani. Sőt mi több, no-go zónák sem léteznek és a keresztényeket sem üldözik muszlim országokban, hiszen ő járt ott és tudja, mondta nekünk akkor ex catedra. Meggyőző volt, egyeseket meg is győzött. Meggyőző volt, de amit mondott, az ettől még nem lesz igaz. Ahogy a szocialista politikus, Kunhalmi Ágnes nyilatkozata sem, aki 2015 nyarán kijelentette, hogy „Magyarországnak a bevándorlással nincs érdemi problémája”.

islam_europe.png

Nagyon sajnálom, hogy liberális és baloldali közszereplők elborzadva dobálóznak olyan szavakkal, mint „ellenségépítés”, „gyűlöletkeltés”, de a helyzet az, hogy olyan világban élünk most Európában, hogy nem kell ellenséget építeni, hanem ellenség az VAN. Szomorú, de van.

Sajnos vannak muszlim közösségek Európában, amelyekben nem érvényesülnek a világi törvények, amelyekben nem veszik emberszámba a nőket, a zsidókat, a homoszexuálisokat. Sajnos Európában is létezik a női körülmetélés, a becsületgyilkosság jelensége, még ha ezt liberális és baloldali honfitársaink nem is akarják tudomásul venni. Nem, természetesen a 2015-ös migrációs hullámmal Európába érkezett milliók jelentős része nem két lábon járó biztonsági kockázat. Vannak köztük a vallásuk miatt üldözött keresztények, és természetesen a muszlim bevándorlók jelentékeny része is derék ember. De ettől még a mecsetekbe gyűlöletet prédikáló szalafita imámok és az általuk fanatizált muszlim tömegek problémája igenis létezik, és hazudik, aki ezt megpróbálja letagadni. Ráadásul az iszlám dzsihádista értelmezése maga a fundamentalizmus, vagyis az eredeti értelmezéshez történő visszatérés. Európát nem csak azért akarják a muszlim radikálisok, mert gazdag, hanem, mert nem muszlim föld, amit muszlimmá kell tenni.

Azaz Magyarország is veszélyben lenne, ha szabad préda lenne.

Ha az ellenzék a kerítésépítés helyett azt kritizálta volna, hogy a magyar hatóságok a migrációellenes küzdelem kellős közepén hagyták, hogy Salah Abdeslam és a párizsi vérfürdőt végrehajtó társai ki-be járkáljanak az országba 2015-ben, teljesen igaza lett volna. De – részben a Jobbik kivételével – nem ezt tették. Ehelyett bizonyos baloldali értelmiségiek csak annyit tudnak erre mondani, hogy „Ha Európa iszlamizálódik, akkor Európa iszlám lesz, és akkor mi van?!” – mint ahogy ezt szépen megfogalmazta Papp Réka Kinga, újságíró egy tévés vitában.

Sajnálom, hogy nem lehet az ellenzéki, úgy nevezett liberális értelmiséget, a tényekkel meggyőzni, és képesek minden veszélyre utaló hírt félretolni, mondván, hogy nacionalista propaganda, miközben ők „a minden rendben van Nyugaton, nálunk viszont diktatúra van” propagandáját nyomják. Hiszek a szólásszabadságban, mondják csak ezt, de azért örüljünk, hogy ezen a vasárnapon nem kerültek ilyen emberek Magyarország fölött döntéshozói pozícióba.

Petrőcz Jordán

 

Szólj hozzá!

"Mi vagyunk a többség" A választás számokban: ki nyert, ki veszített?

2018/04/15. - írta: Hetek_hu

Magyary Ferenc elemzése

vote.png

Lement a választás, most jön az elemzés és értelmezés időszaka. Az egyértelműen látszik, hogy a Fidesz-KDNP egyértelműsítette a fölényét. De nézzük a többi pártot: teljesítményük értékeléséhez hívjuk segítségül a 2014-es adatokat.

Tovább Szólj hozzá!

Reakciók Wildersre, avagy a kommunista utódpárt esete a szólásszabadsággal

2018/01/30. - írta: Hetek_hu

wild_sopron.jpg

Geert Wilders Sopronban

Az elmúlt hosszú hétvégén Magyarországra látogatott Hollandia legnépszerűbb politikusa, az iszlámkritikus felszólalásairól ismert Geert Wilders. A tavalyi választásokon előretört, majd 1,4 millió szavazattal a második helyen befutó Szabadságpárt elnöke, Halállistán című könyvének magyar nyelvű kiadása okán látogatott el hazánkba, amelyet magyar származású felesége révén második otthonának is tart.

A közel 14 éve halálos fenyegetésben élő holland politikus feszített tempóban 3 nap alatt összesen öt városban fordult meg, mindenütt százak hallgatták előadásait – a budapestit élőben is közvetítették a Facebookon is -, több helyen vastaps fogadta. A rendkívüli biztonsági intézkedések közepette Wilders több mint tíz sajtóorgánumnak adott interjút, szinte a teljes magyar média tudósított az előadásairól, emellett ellátogatott az ATV Egyenes Beszéd és az M1 Ma Este című műsorába is, valamint vendége volt a Hit Rádió esti magazinjának is. Utazása záróakkordjaként találkozott az általa a 2017-es év emberének választott magyar miniszterelnökkel, Orbán Viktorral is.

Wilders a De Telegaaf holland napilapnak a találkozóval kapcsolatban elmondta, „hősnek” tartja Orbán Viktort, aki ma Európában élére állt azoknak, akik a nemzeti kultúra megőrzéséért, a migráció féken tartásáért és a nemzetállamok megerősítéséért küzdenek. „Ellenzi az Európai Unió beavatkozását, és elmondta nekem, hogy Magyarország nem muszlim, hanem keresztény ország, és ennek így is kell maradnia” – fogalmazott a holland politikus. Wilders nem most először találkozott a magyar miniszterelnökkel. 2016-ban azt mondta neki, „sok millió ember ért egyet önnel Európában az iszlamizáció elleni harcban és a nemzetállamok megerősítésében”. Havasi Bertalan a 444 megkeresésére csak annyit közölt: „Igen, Orbán Viktor valóban fogadta Wilders urat, nem hivatalos keretek között. S már nem először.”

orbwild.jpg

Persze nem mindenki fogadta ekkora lelkesedéssel a karakán kiállásáról híres politikust. A hazai sajtó liberális, illetve ellenzéki fele több jelzőt is aggatott a nem mindennapi látogatóra. A Magyar Nemzet „idegenellenes”, „szélsőségesen muszlimellenes”, az Alfahír pedig „kelet-európaiakat” mószerolónak nevezte Wilderst. Az index arról cikkezett, hogy a politikus karriert épít a „nála beakadt” iszlám kritikájából, míg a Magyar Narancs egyszerűen futóbolondként ír a szabadságpárti vezetőről. Szerencsére Wilders és társai küzdelmének is köszönhetően ma Európában még mód van különböző vélemények ütköztetésére, és ez így is van jól.

*

A Hetek megkérdezte a parlamenti ellenzéki pártok véleményét is Geert Wildersről.

Az MSZP a politikus egy korábbi kijelentését követő bírósági ítéletre hivatkozva hangsúlyozta, távol kellene tartanunk „ezen eszmék képviselőit a magyar határtól”.

Az LMP szerint Wilders és Orbán is „rég feladta a demokratikus értékek szerinti politizálást”. Az ellenzéki párt szerint az bennük a közös, hogy „a propaganda és a hazugságok világában élnek, nem törődnek semmit a valós problémákkal, és úgy általában a valósággal”. Majd hozzáteszik, ahogy a Szabadságpárt elnökének nem sikerült kormányra kerülnie tavaly, „úgy Orbán Viktor kormányát is leváltja Szél Bernadett vezetésével az LMP”.

A DK Wilderst egy idegengyűlölő politikusnak tartja, aki „a félelmek felkorbácsolásával és előítéletek szításával” gyűjt támogatást. Hozzáteszik, kijelentései „ennek megfelelően túlzóak, rosszindulatúak, vagy egyenes hazugok”. A DK úgy véli, Wilders hazájában perifériára került, tavaly a vártnál jóval gyengébb eredményt ért el. „Az, hogy Orbán csodálói és támogatói az Európa-ellenes és szélsőjobboldalról kerülnek ki, senkit sem lephet meg a miniszterelnök elmúlt évekbeli teljesítménye után” – írták szerkesztőségünknek.

(frissítés, 01.31. 09:44)

A Jobbik Geert Wilders politikájával és retorikájával több okból sem tud azonosulni. Amíg Kelet-közép Európában még legitim vitát lehet indítani arról, hogy multikulturális társadalmakban éljünk-e, egy gyarmattartó múltra visszatekintő országban, ahol több évszázados kísérletezés zajlik a multikulturalizmussal, ez felettébb furcsa - legalább is a realitásérzék teljes hiányáról árulkodik. Ráadásul a holland Szabadságpárt az iszlám-ellenes kirohanásaival nem a valódi európai értékek mellett, a keresztény Európa eszméjéért, hanem az Európát végletekig meggyengítő szélsőséges liberalizmus védelmében áll ki. Az nem meglepő számunkra, hogy ez az örjöngő, szélsőséges populizmus Magyarországon Orbán Viktorban talált szövetségesre. A Jobbik továbbá úgy látja, hogy Európát a migrációtól meg kell védeni, de abban a valódi keresztény értékeihez való visszatalálás jelenti az egyetlen esélyt. Az iszlám elleni hangzatos kirohanások kizárólag azt a célt szolgálják, hogy a valós problémával, értékeink feladásával ne kelljen szembenéznünk. Ez rövidtávú, felelőtlen politikai haszonszerzés. Meggyőződésünk, hogy a szélsőséges iszlám tanok terjedése és a terrorizmus elleni fellépést egyedül a vallások közötti együttműködés, a mérsékelt iszlámmal való párbeszéd tudja elősegíteni.

*

A Hetek pénteken megjelenő számában interjút olvashatnak Geert Wildersszel, ám néhány apróságot már most megjegyeznénk a fentiekkel kapcsolatban:

  • Wilders az évszázadokon át a szabadság európai hídfőállásának számító Hollandiában egy olyan helyzetben lett élvonalbeli politikus, amikor igenis életveszélyes lett bizonyos politikailag nem korrekt állítások megfogalmazása – akár az iszlámról, akár a neki behódoló baloldalról.
  • Ennek ékes bizonyítéka két tragikus kimenetelű merénylet a holland szólásszabadság két mártírja, Pim Fortuyn és Theo van Gogh ellen.
  • Fortuynt, a modern európai iszlámkritika jelentőségében csak Oriana Fallaccihoz mérhető alakját ellenfelei pont úgy szélsőjobboldalinak, rasszistának bélyegezték, mint mai utódaik Wilderst. Ennek egyetlen oka volt: a magáról elnevezett pártja élén 2002-ben választási győzelem küszöbén álló Fortuyn, aki nyíltan vállalta homoszexualitását, tisztában volt azzal, hogy az Európába özönlő muszlim tömegek életveszélyt jelentenek rá személyesen, a velük szembeni önfeladás pedig az európai szabadságra és általában a kontinens sokféleségére.
  • Fortuynnak egy szélsőbaloldali aktivista által történt 2002-es meggyilkolása világosan jelezte, hogy Hollandiában valami megváltozott, a szabadság ellenségei immár nem csupán megbélyegzéssel, kirekesztéssel, hanem fizikai erőszakkal is készek elhallgattatni a szabadság barátait.
  • Theo van Gogh filmrendező két és fél évvel Fortuyn után esett egy muszlim férfi merényletének áldozatául – bűne az volt, hogy több ízben kritizálta az iszlám nőkkel szembeni bánásmódját.
  • Wilderst 2011-ben az amszterdami bíróság felmentette a gyűlöletkeltés vádja alól, miután bevándorlást támogató NGO-k feljelentették, amiért írásaiban és 2008-as, Fitna (Viszály) című filmjében annak a véleményének adott hangot, hogy a muszlim vallás természeténél fogva erőszakos, a Korán olyan, mint Hitler Mein Kampf című műve, ezért be kellene tiltani.
  • Wilderst 2016-ban valóban elítélték, amiért két évvel korábban egy nagygyűlésen azt ígérte támogatóinak, tesz róla, hogy kevesebb marokkói bevándorló éljen Hollandiában.

*

Abszurd lenne, ha a szólásszabadságért harcoló Wilders látogatásával kapcsolatos negatív véleményeket kifogásolnánk. Örülünk, hogy Magyarországon Wilders barátai és ellenfelei egyaránt kifejthetik a látogatásával kapcsolatos véleményüket. Egy reakcióra azonban érdemes kitérni, a kommunista utódpártéra, amely nem Wilders mondanivalóját kifogásolja, hanem ki akarja őt tiltani Magyarország területéről.

Azért itt érdemes föltenni a kérdést, hogy abból, amikor az MSZP a fenti bírósági ítéletre hivatkozva azt szorgalmazza, hogy Wilderst tartsák távol a magyar határtól, vajon milyen következtetés vonható le például olyan, egykori vagy jelenlegi prominens szocialistákra nézve, mint Hunvald György, Hagyó Miklós, Zuschlag János, vagy éppen a csalási ügyben meggyanúsított Czeglédy Csaba? Vagy a kommunista utódpárt morális szigora nem terjed ki a korrupció- vagy csalásgyanús ügyekre, csak a neki nem tetsző véleményekre?

Talán nem véletlen, hogy az MSZP „megújulásának” legújabb garanciája, Karácsony Gergely épp most kötött szövetséget két hírhedt szélsőbaloldali formációval, Vajnai Attila és Kalmár Szilárd pártjával. Előbbi soha nem tagadta kádárizmusát, utóbbi nemes egyszerűséggel csőcseléknek nevezte az 1956-os mosonmagyaróvári ávós sortűz áldozatait (!).

A jelek szerint nem lesz nehéz együttműködniük. A szólásszabadsághoz való viszonyban az MSZP már felzárkózott a kádáristákhoz. Vagy inkább visszatért saját gyökereihez.

Szólj hozzá!

A nagy földindulás: Orvtámadás Erdély ellen

2017/12/09. - írta: eisen64

Magyary Ferenc írása a gyulafehérvári nagygyűléshez vezető útról

albaiulia.jpg

Agresszió tört Erdélyre 1916. augusztus 27-én. Román csapatok jelentek meg a gyakorlatilag őrizetlen hágókon a hadüzenet átadásával szinte egy időben, lelőtték a mit sem sejtő határőröket, hivatalnokokat, beözönlöttek Erdélybe, ahol az erdélyi románság felvirágozva és éljenzéssel fogadta őket. (A magyar történészek szerint inkább tartózkodva. Valószínűleg mindkettőre akadt példa.) Ma már emléktábla hirdeti a Bratocsa-hágón a román hősök dicséretét, akik életüket adták Erdély megszerzéséért.

Tovább Szólj hozzá!

"Nem tudom mennyi van hátra, de addig segíteni akarok másokon"

2017/11/21. - írta: Hetek_hu

Utolsó beszélgetés Stadler Józseffel, az egykori akasztói milliárdossal

a1000.jpg

"Nem tudom, mennyi van hátra, de ezt az időt ki akarom használni arra, hogy másoknak segítsek, és persze arra is, hogy bebizonyítsam: ártatlan vagyok." - mondta a Heteknek adott utolsó interjúban Stadler József.  A juhászból lett milliárdos vállalkozó 66 éves korában hunyt el.

Tovább
Szólj hozzá!