Hetek blog

Kocsis Zoltán (1952 -2016)

2016/11/11. - írta: Hetek_hu

kocsis1-1024x576.jpgKocsis Zoltán zongoraművész, karmester zeneszerző, a magyar zenei élet egyik legmeghatározóbb egyénisége 2016. november 6-án hosszan tartó betegség után elhunyt. Hatvannégy évesen távozott, akárcsak legkedvesebb zeneszerzője, Bartók Béla. A művész halála a nemzetközi sajtóban  óriási visszhangot kapott,  a brit The Guardian, a New York Times, és a zenei szakújságok legelőkelőbbje, a Billboard lap tisztelgő írásokban emlékezik meg róla.

Zenei nagysága Bartókéhoz, Dohnányiéhoz mérhető. Így ír róla Fischer Iván, pályatársa a Fesztiválzenekar igazgatója: ”Zenei óriás volt, a ritka zsenik egyike. Hatása egész generációjára felmérhetetlen.”

Kocsis Zoltán zenei csodagyerekként született, 3 évesen kezdett zongorázni, tizenévesen ünnepelt zongorista volt, és nem kellett sok idő hozzá, hogy világhírnévre tegyen szert. Zeneakadémiai tanulmányai alatt olyan társakkal tanult együtt, akikből mind világhírű zongoraművészek váltak: Kocsis Zoltán mellett Jandó Jenő, Ránki Dezső, Schiff András - ezek a nevek talán még a zenésztársadalom berkein kívül is ismerősen csengenek. Kocsist egyébként 18 évesen ismerte meg a nemzetközi nagyérdemű, mikor megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét. Három évvel később, 1973-ban neki adták a Liszt Ferenc-díjat, ami a legrangosabb zenei kitüntetések egyike. Az ezt követő években a világ jelentős zenei központjaiból és fesztiváljaitól érkező meghívásoknak tett eleget. Egyedülálló művészi teljesítményét tükrözi, hogy huszonöt évesen a magyar állam által adományozható legrangosabb kitüntetéssel, Kossuth-díjjal jutalmazták. Ezután még harminckilenc évet élt.

A világ legtöbb élvonalbeli zenekarával koncertezett, mint például a Berlini Filharmonikusok, a Royal Philharmonic Orchestra, a Bécsi Filharmonikusok, a Chicagói Szimfonikus Zenekar vagy a San Franciscó-i Szimfonikus Zenekar. A világ legkiemelkedőbb lemezcégei készítettek vele hangfelvételeket, sok éven keresztül pedig a Philips Classics lemezkiadó exkluzív művészeként tartották számon.

Autentikus, korhű előadásmódja a zenetörténet minden egyes zeneszerzője műveinek tolmácsolásában megmutatkozott, rendkívüli stílusérzékéről, kivételes zenei érzékenységéről koncertjein meggyőződhetett a hangversenytermek közönsége a világ minden táján. Bach, Bartók, Debussy, Liszt, Mozart, Chopin, Beethoven művei új életre keltek a kezei alatt, koncertjei a hallgatóságának életre szóló élményt adtak. Az önálló fellépések mellett a zenei közösségi életből is kivette a részét: 1983-ban Fischer Ivánnak közösen megalapította a Fesztiválzenekart, 1997-ben pedig a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója lett. Bartók Béla iránti szeretete a zeneszerző életművének ápolásával párosult: a Magyar Zenetudományi Intézet Bartók Archívumának szerkesztőjeként részt vett Bartók Béla saját hangfelvételeinek közreadásában, karmesterként és zongoristaként pedig gondozta Bartók Béla Új sorozat c. lemezösszkiadását.  Kocsis mint zeneszerző is alkotott: Arnold Schönberg: Mózes és Áron befejezetlen operájának 3. felvonását ő írta, emellett átiratokat készített, hangszerelt.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Kocsis Zoltán mindent tudott a zenéről, amit egy zenész valaha is megtanulhat. A veleszületett tehetség abszolút hallással is párosult, rendkívüli memóriája pedig a ráadás volt: minden zeneművet fejből játszott. Számos rangos elismerés mellett 2014-ben, két évvel halála előtt Budapest díszpolgárává választották. A kitartó munka, a munkakedv, a teherbírás, odaadás belső erőként hajtotta egész életében. Betegségével dacolva teljes szellemi odaadással alkotott, dolgozott egészen a haláláig.

(írta: Borbásné Gazdag Gabriella)

Címkék: kocsis zoltán
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hetek.blog.hu/api/trackback/id/tr8611949655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása