Hetek blog

Halloween helyett: A legnagyobb ajándék a Messiástól

2017/10/31. - írta: Hetek_hu

Új és örök élet, teljes extrákkal

eternal-life.jpgA Szentírás szerint az ember félelmének a legfőbb, primer oka a haláltól való félelem (vagyis a halálnak való kiszolgáltatottság), ami azt is jól jelzi, hogy a halál nem egy jó, elfogadható, természetes állapot. Az ember nem tud (mert nem is lehet) kibékülni a halállal, még ha ezt a különböző kultúrák, civilizációk, vallások próbálják is elérni. A Biblia jó híre (evangéliuma) az emberiség számára pontosan az, hogy Isten a halállal, mint az ember ősi ellenségével elbánt és fel is fogja azt számolni, Jézus Krisztus, az Ő Fia által.

Szokták mondani, hogy „biztos, mint a halál”. De ez azért nem helytálló, mert nem mindig volt és nem mindenütt van, sőt: nem mindig lesz halál. Isten miután megformálta kezeivel, életet lehelt az első emberbe és ez az élet meg is maradt volna benne. Ha az ember nem vétkezik (nem szakad el Istentől), ismeretlen lett volna a halál. Mint ahogy a mennyben ismeretlen is, ott senki nem hal meg, senki nincs elválasztva az élet forrásától, Isten teljes jelenlététől és uralmától, ott tömény élet és ebből fakadó teljes öröm van. A Biblia szerint „mint utolsó ellenség”, a halál teljesen fel lesz számolva, az úgynevezett gyehennába vettetik a Pokol angyalával együtt. „És Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről, és a halál nem lesz többé, sem gyász sem kiáltás, sem fájdalom.” -  mondja János apostol a Jelenések könyvében.

A Biblia első lapjain (1 Mózes 5. fejezet), amikor a halandóság kezdett nyilvánvalóvá válni, lehet érzékelni, hogy az akkor élt embereknek még ez teljesen új, drámai, furcsa realitás volt. Csodálkoztak, hogy egymás után az embernek véget ér a földi élete és meghal. Azóta ez már olyan evidens, normális dologgá vált, hogy aki ezzel ellenkezőt állít, vagyis az örök életet, a feltámadást hirdeti, azt sokan besorolják a vallásos, fanatikus ember kategóriájába.

Mi a halál és hány formája van?

Sok tetszetős, idealista, de furcsa elképzelés is van a halál utáni sorsról, vagy magáról a halálról. Például egyesek szerint a halál egy feloldódás a kozmoszban, azaz mindenki üdvözül, vagy ez egy teljes megsemmisülés, vagy mások szerint átalakulás, hiszen folytonos körforgás van és más formában, mondjuk egy egér vagy majom formájában folytatjuk életünket stb. Ezek a feltételezések azonban teljesen ellentmondanak a Biblia állításainak, amely az igazi valóságot jelenti ki.

A Szentírás szerint az ember nem semmisül meg a halál után, mivel nemcsak testből áll és nemcsak anyagi, földi világ létezik, hanem van természetfölötti, szellemi világ, vagy túlvilág. Senki nem volt és nem lesz még egyszer, az ember személye megismételhetetlen és egyedülálló. Az ember, ha már megszületett, létezni is fog örökké, de egyáltalán nem mindegy, hogy az örök kárhozatban (vagyis élet nélkül, a pokolban és gyehennában), vagy az örök életben (vagyis a mennyben) tölti az örökkévalóságot. A halál az ember bűnbeesésének lett az egyik legszörnyűbb következménye. Amikor bejött a világba a bűn, ez ajtót nyitott az „embergyilkos, az emberölő” (ahogy Jézus nevezte), vagyis a Sátán és vele együtt a halál számára is. Ezek az erők legyőzték az embert, senki nem tudott föléjük kerekedni (egyvalakit, Jézust leszámítva). Ezzel teljesen relatív lett a boldog és szabad élet a Földön, hiszen mindenki, társadalmi helyzetétől, vagyonától, befolyásától függetlenül ki lett szolgáltatva a halálnak, minden időben.

A Biblia szerint a halál nemcsak állapot, hanem személy is, egy bukott, gonosz szellemi lény. Ezért is óva int minket Isten Igéje a halottak idézésétől, mivel ez a spiritiszta, okkult és egyáltalán nem ártalmatlan tevékenység kapcsolatot létesít sötét, pusztító szellemi erőkkel. Ádám és Éva bűnbeesése után először az ember szelleme (legbelső, láthatatlan része) lett elválasztva az élet forrásától, Istentől (ez a szellemi halál). Majd idővel a teste is meghalt, azáltal, hogy az emberi szellem kiköltözött belőle, és a test holttesté vált (ez a fizikai halál). De a legszörnyűbb az úgynevezett örök halál vagy kárhozat, ami az ember szellemének, lelkének örökre történő kizárását jelenti az életből, a földi lét és a fizikai halál után. De még ez sem végállomás, van ennél is rosszabb. Lesz ugyanis egy végső ítélet, amikor Isten minden halottat feltámaszt. (Mivel testben élték földi életüket, testben is adnak majd számot, hasonlóan a bírósági tárgyaláshoz, ahol a vádlott nem telefonon beszél a bíróval a cellájából, hanem oda van rendelve, ott kell megjelennie.)

Ekkor az elmarasztaló ítéletet nyert, elkárhozó emberek, testben kerülnek az úgynevezett gyehennába, és ott kell örökké szenvedniük. A gyehenna arámi kifejezés szemétégetőt vagy tűztavat jelent. Az ókori Jeruzsálemben, a Gé- ben- Hinnon völgyben tényleg a város szemetét égették. Innen is van az elnevezés. Ezekkel a szörnyű tényekkel azért is fontos tisztában lenni, hogy még jobban felértékelődjön Jézus Krisztus megváltása, hogy miből, honnan menti meg az embert, engesztelő áldozata, halála, feltámadása által. A gyehenna perspektívájából nézve tehát, az ember létezésének a célja, hogy ne értéktelen (szemétbe való), hanem igaz, jó és értékes emberré váljon, aki emiatt, - kizárólag Isten kegyelméből- méltóvá válik az örök életre.

Jézus küldetése: a szeretet és az élet átadása

Jézus Krisztus, mint halhatatlan személy, Isten Fia, akinek - szemben velünk,- önmagában van élete, azért jött, hogy túláradó életet adjon az embereknek. Nemcsak hirdette az örök életet, hanem be is mutatta hatalmát a halál felett: minden beteget meggyógyított (hiszen a betegségek a halálnak úgymond a fogai, karmai), sőt halottakat is támasztott fel a földi szolgálata idején. Az általa feltámasztott emberekkel találkozni is lehetett, a szemtanúkkal együtt. Ezek az élmények extázist, örömöt, kiáltozást, csodálkozást váltottak ki.

Jézus Krisztus megváltói műve Isten szeretetének legmagasabb szintű demonstrálása, megnyilvánulása volt, mely által a halandóvá, elveszetté vált embernek életet, mégpedig örök életet szerzett, ráadásul nemcsak a lelke, hanem a teste számára is! Ezzel Isten az ember két legfőbb vágyát, szükségét elégíti ki egyszerre, a szeretettséget és a halhatatlanságot.

Jézus engesztelő (helyettesítő) halála és feltámadása a világtörténelem legfontosabb eseménye volt, mivel ez által „törölte el a halált, és hozta világosságra az életet és a halhatatlanságot”, - ahogy Pál apostol írja. A Messiás a velünk történő azonosulásával, valóságos, hús-vér emberként, a mi bűneink büntetését elhordozva, (ami többek között a halál és a kárhozat volt) valóságosan meghalt, eltemették, szelleme-lelke lement a pokolra, de a harmadik napon ugyanabban a testben, valóságosan fel is támadott, mivel teljesen ártatlan, bűntelen volt és a halál nem tudta Őt fogva tartani. Feltámadása által behozta a látható világba, az ember földi sorsába az örök életet és a feltámadást. Azóta, aki Ő benne hisz (Őt elfogadja, vele azonosul) „soha meg nem hal (nem kárhozik el, nem kerül pokolba), vagy ha meghal is (fizikailag elköltözik a földi létből), él”, (János ev. 11, 25-26.) vagyis örök élete van!

Ez az új, örök, halhatatlan élet csak Jézus Krisztusban adatik meg. Ahogy János apostol fogalmaz, „ez az élet a Fiában van, akié a Fiú, azé az élet, akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.” (János 1. levele 5, 11-12.) Jézus külön gondot fordított arra, hogy a feltámadásának legyenek szemtanúi. A férfi és nő tanítványainak külön is, együtt is többször megjelent, volt, hogy egyszerre ötszáznak is. E tanítványok nem költők, írók, filozófusok vagy művészek (nem bántásból jegyzem meg) voltak, akiket elragadott a fantázia és kicsit kiszínezték az eseményeket, hanem nagyon egyszerű, józan, („kétkezi munkás”), halászemberek voltak, akik tényleg csak akkor hittek el valamit, ha száz százalékban megtapasztalták azt.

Jézusnak olyan tanúk kellettek, mint például az egyik tanítvány, Tamás, aki annyira józan maradt, hogy azt mondta, csak akkor hiszi el, hogy Jézus feltámadott, ha nemcsak találkozik vele, hanem a sebhelyeibe bele is teszi a kezét. Jézus azért adta meg neki ezt a lehetőséget, hogy megtapasztalása egy újabb, hiteles tanúságtétel legyen a Messiás feltámadásáról, halál feletti győzelméről.

Hosszú vagy örök élet? Nem ugyanaz, de mindkettő kell

Jézus Krisztus nemcsak örök életet szerzett, hanem egészséggel és egy hosszú (földi) élet ígéretével is megáldott minket. Ő azért hordozta el a betegségeinket, erőtlenségeinket a golgotai keresztfán, a testében, hogy az Ő sebeiben a testünk meggyógyuljon, hit által, és azután egészségesek legyünk, így pedig hosszú ideig éljünk a földön. Az emberiség első évszázadaiban igencsak hosszú életűek voltak az emberek (több száz évig éltek, van, aki több mint 900 évig is), ami annak is be tudható, hogy a bűn romboló hatása még nem tudta azonnal maga alá gyűrni az Isten által teremtett természetet és az emberi testet, ehhez idő is kellett.

Az emberi test még egy ideig tartotta magát (hiszen ekkor még nem sokkal vagyunk a bűnbeesés előtti paradicsomi, édeni állapotokhoz és magához a teremtéshez). Nem elhanyagolható ebből a szempontból a bibliai próféciák azon előrejelzése, hogy amikor a Messiás a földön fog lakozni és uralkodni ezer éven át, újra magas lesz az emberek átlagéletkora. Például Ézsaiás próféta egy 100 éves embert ifjúnak nevez abban, az előttünk álló korszakban. A zsidó-keresztény gondolkodás élet centrikus. Erre példa, hogy Jákob a fáraónak azt mondta, az addig leélt 130 (ráadásul nem könnyű) évéről, hogy az kevés volt. Ábrahámról pedig azt olvassuk, hogy betelve az élettel költözött el a földről. Tehát nem betegség miatt, (vagy, mert megunta az életet) fejezte be a sorsát, hanem inkább mivel úgy tele lett élettel, hogy azt már nem bírta elviselni a teste… Isten - a hosszú élet mellett-, a hívők testét fel is akarja ruházni természetfölötti erővel (kenet), hogy használja őket az ő céljaira. És végül meg is fogja menteni a testünket, romolhatatlanná, halhatatlanná, az ő testéhez hasonlóvá fogja tenni azt. Létezik ennél nagyobb ajándék, amit ember kaphat, vagyis egy „totális életet, teljes extrákkal”? Erre csak hálával, dicsérettel lehet reagálni, és ezt teszik az egyház tagjai, mindazok, akik ezt megismerték és elfogadták: ünneplik és hirdetik a halál feletti győzelmet. Mert „csak Isten válthatja ki lelkemet a Seol (pokol) kezéből”. ( 49. Zsoltár 16.)

Valószínűleg Ézsaiás is erről prófétált, hogy aki ezt a „dupla” életet megnyeri, az csak dicsérni tudja Istent. „Ki él (természetes, egészséges, hosszú, földi élet), ki él (örök élet, feltámadás) az dicsőit téged! (Ézsaiás 38, 19.) A Messiás feltámadása által megszerzett örök élet azonban nem azt jelenti, hogy az ember gyarló, erőtlen, romlott élete meghosszabbodik (ez sokaknak nem lenne jó hír), hanem azt, hogy kicseréli az Ő romolhatatlan, halhatatlan, enyészhetetlen életére, tehát ebből részesít minket és teljesen új életet, sorsot ad nekünk ez által.

A halál megvalósulásához hasonlóan, (de persze ellentétesen) először a szellemünk nyeri el az örök életet, Jézus Krisztus befogadása, a megtérés, az újjászületés által. Ezután folyamatosan részesedhetünk az Isten életéből, Isten Igéje, a Szent Szellem (és más szellemi cselekedetek, például az Úrvacsorai közösség által is), és így a lelkünk is egyre több életet kaphat. A Szent Szellemet azért is kell vennie minden hívőnek, mert egyrészt Ő a pecsétje és záloga a feltámadásunknak, másrészt Ő is fogja azt végrehajtani. Végül, Jézus visszajövetelekor, az igazak feltámadásakor vagy az akkor élő szentek elragadtatásakor, a fizikai test is átváltozik, hogy az Ő feltámadott, dicsőséges testéhez legyen hasonló és ebben örökké vele együtt ott legyünk, ahol Ő van.

Az a legszebb az egészben, hogy igaz

A Biblia (melyet nem Andersen vagy Hollywood írt) kijelentései nem az a kategória, hogy „túl szép, hogy igaz legyen”, hanem az a legszebb az egészben, hogy igaz és minden szava be fog teljesedni, mert lehetetlen, hogy Isten hazudjon. Erre pedig a garancia, bizonyíték maga a Messiás személye, feltámadása. Egyesek szerint a vele kapcsolatos bibliai próféciák immár 70 százaléka beteljesedett, így a többi is be fog. Péter apostol ezt úgy fogalmazta meg, hogy nem mesterséges (kitalált) meséket mondunk, hanem azt, amit tapasztaltunk, láttunk és hallottunk. Pál apostol pedig arra buzdít, hogy ilyen (azaz a feltámadás reménységéről szóló) beszédekkel vigasztaljuk egymást és erősítsük a boldogító reménységünket. 

Nasinszky Péter teológus

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hetek.blog.hu/api/trackback/id/tr3113121538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.