Elmaradhat a Brexit?

A június 23-án tartott brit népszavazás eredménye mindannyiunk számára ismert: a szavazók 51,9 százaléka az Európai Unióból való kilépés mellett döntött. A népszavazást követően az új brit miniszterelnök többször is leszögezte: a Brexit Brexitet jelent. A legfrissebb hírek arról szólnak, az Egyesült Királyság EU-tagsága legkésőbb 2019 elején megszűnik. Elvileg azonban nem zárható ki, hogy az eredeti tervekkel ellentétben tagságuk ezt követően is fennmarad. Éppen ezért egy gondolatkísérlet erejéig érdemes megvizsgálnunk, milyen körülmények között fordulhat ez elő. Pócza István elemzése.

A neves Carnegie Europe kutatóközpont a közelmúltban egy elemzést közölt, amely a britek bennmaradásának esélyeit latolgatja. Az elemzés három kilépéssel kapcsolatos várakozást, célkitűzést nevesít:

1. A kilépést követően kevesebb bevándorló érkezik a szigetországba.

2. Több jól fizető állás lesz elérhető a brit állampolgárok számára.

3. Az Egyesült Királyság befizetései az Európai Unió kasszája helyett a brit egészségügyi kasszába mennek.

Könnyen belátható, ha ezek közül legalább egy vagy kettő megvalósul, az a kilépés melletti döntést támaszthatja alá. Felmerül ugyanakkor a kérdés: mi történik, ha a várakozások nem teljesülnek?

A célok elérése nagyban függ az Európai Unióval folytatott kilépési tárgyalások eredményeitől. Bár keveset lehet tudni a britek és az EU tárgyalási stratégiáiról, a szabad mozgás és a szabadkereskedelem egy-egy olyan kérdés, amely egyértelműen nagy vitatéma lesz. Theresa May brit miniszterelnök fenn kívánja tartani az EU-s országokkal való szabadkereskedelmet, amivel a brit cégek érdekeit képviseli. A szabad mozgásról azonban hallani sem akar. Ez az álláspont összhangban van a fent ismertetett célkitűzésekkel.

Az Európai Bizottság álláspontja ezzel szemben az, hogy ha a britek hozzá akarnak férni az EU belső piacához, akkor a szabad mozgást is fenn kell tartaniuk. A kitűzött célok elérése, vagy el nem érése tehát nem csak a briteken, hanem Brüsszelen is múlik.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung a közelmúltban ismertette az IW Köln gazdaságkutató intézet egy nem nyilvános elemzését. Ennek ajánlása a következőképp foglalható össze: az Európai Uniónak egy kompromisszumokat mellőző tárgyalási stratégiát kell követnie. A javaslatot készítő szakértők szerint ugyanis a Brexitről szóló tárgyalás létfontosságú kérdés. Ha az EU ebből rosszul jön ki, az az egész integráció jövőjét veszélyeztetheti. A britek közös piacról való kilépése ugyan piacvesztés lenne az EU számára, de az ebből fakadó gazdasági károk az integráció teljes széthullásához képest lényegesen kisebb költséget jelentenének. Éppen ezért az elemzés készítői szerint az EU az alapszabadságokat illetően nem köthet kompromisszumokat. Ezen az állásponton van Angela Merkel német kancellár is, aki – mintegy Maynek adott válaszként – világossá tette: a szabad kereskedelem csak a szabad mozgással együtt járhat. Álláspontját alátámasztandó hozzátette: ha nem ragaszkodnak ehhez, akkor Európában mindenki azt csinál majd, amit akar.

Ha az EU ezt a stratégiát követi, akkor azzal akár közvetett módon a népszavazás eredménye ellenére a britek tagságának – hosszabb vagy rövidebb időre történő – fenntartását érheti el. Ugyanis, ha az EU kemény tárgyalási pozíciót vesz fel, azzal a brit célkitűzések elérését megakadályozhatja. A változások elmaradása és az ezek miatt továbbgyűrűző gazdasági visszaesés akár a brit szavazókat is „áthangolhatja”. Ebből pedig egy EU-tagság mellett kiálló többség jöhet létre.

Ennek hatására akár egy újabb tagságról szóló népszavazás, vagy előrehozott választások kiírása sem elképzelhetetlen. Tony Blair korábbi brit miniszterelnök egy minapi nyilatkozatában a júniusi népszavazás eredményét katasztrófának nevezte, véleménye szerint nyitva kell hagyni egy új referendum lehetőségét, mert elképzelhető, hogy a választók meggondolják magukat. Egyrészt az európai integráció történetében az egységesítés érdekében tett erőfeszítések miatt megismételt népszavazásokra már láthattunk példát, másrészt a kilépés (átmeneti) elodázása sem zárható ki. 

Az EU-ból való kilépés menetéről az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikke rendelkezik. A cikk szerint a kilépésről szóló döntés bejelentésétől számított két év elteltével az ország EU-tagsága megszűnik. Ugyanakkor nem tér ki arra, mi történik akkor, ha a kilépni készülő állam e két éves időszak alatt megváltoztatja véleményét. Azt biztosan tudjuk, hogy a kilépést bejelentő ország és a tagállamok egyetértésével ez az időszak meghosszabbítható. Ez azt jeleneti, hogy a kilépésről szóló bejelentés ellenére megfelelő szándék esetén a tagság továbbra is fennmaradhat.

A gondolatkísérlet végéhez közeledve érdemes leszögezni: e folyamat megvalósulására meglehetősen csekély – egyes elemzők szerint 5-10 százalék körüli – esély van. A brit miniszterelnök az uniós tagállamok legutóbbi csúcsértekezletén is egyértelműen jelezte országa kilépési szándékát, ugyanakkor a kilépésről szóló tárgyalások kezdete előtt minden lehetséges kimenetelt érdemes szem előtt tartani.

A folyamat az Európai Bizottság politizálása miatt is érdekes. Korábban ugyanis technokrata módszerekkel az EU-s döntéshozatalon keresztül a „háttérből” igyekezett átvinni politikai akaratát. A brit népszavazás esetében azonban megpróbált nyíltan politizálni, s a maradásra voksolásról igyekezett meggyőzni a brit szavazókat. A demokratikus deficittel terhelt intézmény a közvetlen demokrácia megnyilvánulásának számító népszavazáson vereséget szenvedett. A kilépési tárgyalások előkészületei és a fenti gondolatmenet alapján lehetséges egy olyan forgatókönyv is, amelyben a Juncker-vezette Bizottság a nyilvános politizálásból újra visszalép az általa ismert „pályára”, az európai polgárok számára homályos és bonyolult döntéshozatali mechanizmus „takarásába”, s a tárgyalási folyamatok megnehezítése, vagy akár szándékos elhúzása által próbálhatja lassítani vagy megakadályozni a szigetország távozását a Közösségből és ilyen módon enyhíteni az ebből következő gazdasági és politikai károkat.

A szerző nemzetközi kapcsolatok elemző, a Századvég Alapítvány kutatója.