Hetek blog

A jövő étkezése - hogyan változhatnak meg az étkezési szokásaink?

2016/03/11. - írta: Hetek_hu

giphy.gif

20-30 év múlva teljesen hétköznapinak számíthat majd a 3D-ben nyomtatható étel, mások az otthon tenyésztett rovarokban vélik megtalálni a jövő házias fehérjeforrását, mert többek között ez az egyik legkevésbé környezetterhelő állattartás. Vajon az európai gasztronómia részévé válik-e a rovarfogyasztás? 

Ugyan a Föld elég lenne a rajta élők élelmezéséhez, de az élemiszer probléma sokkal inkább a meglévő lehetőségek kiaknázatlansága, és az étel egyenlőtlen eloszlása, hiszen például a fejlett országokban rengeteg étel kerül a szemetesbe, miközben a világ másik felén milliók éheznek.

A jóléti társadalmak mostani étkezési szokásai a környezeti terhelés miatt nem fenntarthatóak. Az élelmiszeripar számára alternatíva lehet az egyéb források, alapanyagok bevonása, mint például a tengeri algák vagy a rovarok, illetve sokak szerint a technika is nyújt majd megoldást, hiszen ma már léteznek olyan 3D nyomtatók, melyekkel gombnyomásra ételeket lehet előállítani. A Hetek Magazin keretein belül megkérdeztünk több magyar szakembert is, hogy milyen lesz szerintük a jövő táplálkozása. Megszólított vendégeink:

  • Buday Péter mesterszakács
  • Forgács Attila gasztropszichológus, a Budapesti Corvinus Egyetem Pszichológiai és Pedagógia Központjának vezetője
  • Varga Judit, a Felelős Gasztrohősök vezetője

 

Háztáji hangya citromfűvel - hogyan változhatnak meg az étkezési szokásaink? című cikkünk a friss Hetek hetilapban olvasható!

 


Mi az a HETEK MAGAZIN?

A Hit rádióban minden pénteken délután jelentkezik a Hetek magazin, ahol a friss hetilap témáit boncolgatjuk vendégeinkkel. Töltsd le podcast beszélgetéseinket mp3-ban és hallgasd bárhol, bármikor! A Hetek Magazin hanganyagait megtalálod Soundcloudon, iTunes-on (keress rá: Hetek Magazin), és Youtube-on is

A Hetek Magazin viszont ennél több, mert időről-időre videós interjúkkal is jelentkezünk, amit Youtube-on, vagy a Hetek Facebook oldalán is meg tudsz nézni! 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hetek.blog.hu/api/trackback/id/tr958464398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása