Mi lehet a gond egy nyílt társadalommal? Ha az ember kicsit is szabadelvű, és nemcsak hisz az egyén jogaiban és felelősségében, de kollektivista elvárások helyett arra is alapozná a társadalom szabadságát, akkor nem kívánhat magának jobbat egy nyílt társadalomnál. Nem másról, mint a liberális demokrácia közhelyes alapjairól lenne szó: szétválasztott hatalmi ágakról, működő fékekről és ellensúlyokról, a szólás és a lelkiismeret szabadságáról, egészen addig a határig persze, amíg az nem sérti mások ugyanilyen szabadságát. A nyílt társadalom tehát nem szabados, hanem szabad, például nem a szőnyeg alá söpri, tabusítja, hanem bátran megvitatja problémáit: senki nem államosíthatja vagy sajátíthatja ki a nyilvánosságot. 

„Nyitottnak nevezünk egy társadalmat, ha az pluralista, ha tiszteli és óvja tagjainak autonómiáját, és ha a kritika szelleme hatja át. Pluralizmuson az együttélő hitek, világnézetek, életfelfogások, kultúrák szabad sokféleségét értjük” – foglalta össze a lényeget Kis János. A gond csak az, hogy a nyílt társadalom nevével leginkább összeforrott civil network és annak alapítója-finanszírozója, Soros György úgy sajátította ki magának ezt a fogalmat, hogy közben mintha egyre inkább az ambiciózus terv ellentétén dolgozna. Ennek alapja pedig az a popperi tévedés, hogy mivel a 20. század két totalitárius rezsimje abszolútnak hazudott „igazságokat” hirdetett, ezért a legjobb kimondani, hogy nincs végső, objektív igazság, minden mindennel egyenértékű. 

Így válik az állítólagos „nyílt” társadalom a valódi nyílt társadalom ellentétévé: az együtt élő hitek, világnézetek, a „kultúrák szabad sokfélesége” posztmodern, tét nélküli értéksemlegességet, kulturális relativizmust, végső soron nihilizmust eredményez. Minden elmegy. A szabadság eszméje épp olyan jó és épp annyit ér, mint annak tagadása, a lényeg, hogy a békés egymás mellett élés jegyében megférjenek. Ez természetesen nem fogja védeni az egyének autonómiáját, hiszen a szabadság ellenségei, tagadói, aláásói mindig is jobban értenek a zajos térfoglaláshoz, mint az egyéni jogokkal, a magántulajdon szentségével, a ráció és a lelkiismeret parancsával vesződő individualisták. 

A nyílt társadalom eszménye „meggondolatlanná tesz a hagyományok és szokások értékével kapcsolatban akár a szabadság tekintetében is” – írja a konzervatív Béndek Péter, veszélyként ismerve fel, hogy „a fogalom radikális képviselete, amely nemzetállam-ellenes, egy idő után radikális ellenválaszt vált ki (...) a szélsőjobbos, etnicista populizmustól.” A WikiLeaks és az orosz kötődésű DC Leaks által az elmúlt hetekben kiszivárogtatott Open Society-dokumentumokból azonban egyértelműen az a kép körvonalazódik, hogy Sorosék ténykedésében nem csak az arra adott szélsőjobbos válasz aggasztó. Maga a ténykedés, a fogalom „radikális képviselete” sem a nagyobb szabadság, a nagyobb nyíltság felé vezet. Épp ellenkezőleg.

Közismert, hogy Soros György és alapítványai a múltban nagyon sokat tettek a kommunista, totalitárius rendszerek bukásáért (így a magyar rendszerváltásért), később Ukrajna és Grúzia Kremlről történő leválásáért, az oktatás reformjáért, kelet-európai roma közösségek fejlesztéséért. Épp ennek a nagyon is vállalható múltnak az ismeretében elképesztő látni a dokumentumokból, hogy a dollármilliárdokban érkező támogatásokat nem demokratikus szellemű, nyitott civil szervezetek és intézmények kapták az elmúlt években, hanem a szabadság és a kapitalizmus ellenségei. Radikális balos, polkorrekt kisebbségi aktivisták, fekete szélsőségesek (mint a Breitbart portál kiderítette, csak a radikális, sokszor fehérellenes #BlackLivesMatter mozgalom 650 ezer dollárral gazdagodott, a The Washington 

Times pedig arról írt, hogy a fergusoni, rendőri erőszak ellen elfogultan és egyoldalúan tiltakozó mozgalmak egyenesen 33 millióval), Izrael legitimitását tagadó „anticionista”, bojkottpárti izraeli–arab NGO-k (New Israel Fund, Adalah, Mossawa, Mada al-Carmel, I’lam). 

Soros demokráciafelfogására jellemző a Hillary Clinton külügyminisztersége idején folytatott folyamatos egyeztetés, ahogy az az ügy is, amit a nem éppen jobboldali elfogultsággal vádolható Politico című online lap ismertetett az elmúlt héten: alapítványai hat szövetségi államban is aktívan belenyúltak az Amerikában kulcsfontosságú helyi ügyészválasztásokba, abból kiindulva, hogy ha több afroamerikai és spanyolajkú ügyész kerül pozícióba, akkor „progresszívebb”, „reformszelleműbb” lesz az igazságszolgáltatás, azaz empatikusabb, enyhébb ítéletek várhatók, miközben a helyi közösségeket csökkenő biztonságuk aggasztotta elsősorban. 

Hab a tortán, hogy a nyíltságot és elszámoltathatóságot (teljes joggal) számon kérő Soros-szervezetek finanszírozása teljesen átláthatatlan, az alapítványok sokszor egymást támogatva, két-három lépcsős áttétel után utalnak a kiválasztott partnernek.

A listákat böngészve egyértelművé válik, mekkorát téved a nemzetközi szélsőjobboldal, amikor Sorost folyamatosan „hazátlan kozmopolitizmussal”, a tőkés globalizáció terjesztésével vádolja. Kósa Lajostól is azt hallhattuk a közelmúltban, hogy a „nemzetközi pénzspekuláns” szerinte azért próbálja meg „destabilizálni Európát” menekültügyben, hogy a kontinensen könnyebben tudja végrehajtani „pénzügyi machinációit”. 

Soros azonban leginkább az antikapitalizmust, a választott politikai grémiumok hatalmát korlátozó „civil” és szélsőbalos aktivizmust „globalizálná”. Menekültügyi aktivitása távolról sem „háttérhatalmi”, hiszen ha jól megnézzük, az kimerül néhány migránssegítő szervezet támogatásában, az EU rendszeres megdorgálásában, racionális (uniós összefogás, közös menekültpolitika) és irracionális (évi legalább 300 ezer menekült befogadása) javaslatok megfogalmazásában. Ez utóbbiak egyébként minden lobbizás dacára sosem szerepeltek az EU napirendjén. Hiába láttak a Soros-alapítványok esélyt a menekültválságban, hiába nevezték azt „új normalitásnak”, a passzátszelet nem ők fújják.

Jellemző azonban, hogy Soros, ha rajta múlna, gigantikus összegeket költene a többnyire illiberális, intoleráns és antiszemita közegből érkező menekültek végleges letelepítésére és integrálására, nem pedig a migráció okainak legalább részbeni kezelésére, a menekülttáborokban meghúzódó milliók mielőbbi hazaköltöztetésének előmozdítására. A háború elől menekülők időszakos megsegítése és hosszú távú integrációja ugyanis két teljesen eltérő szempont. Ha ehhez még hozzávesszük az európai társadalmak sok évtizedes, kudarcokban gazdag integrációs történetét, valamint a nyugat-európai muszlim közösségek attitűdfelméréseit, nem hihetjük komolyan, hogy az iszlám hátterű bevándorlás nyílt társadalmakat teremtene Európában. Épp ellenkezőleg. 

Hogy tényleg egyértelmű legyen: semmi sem bizonyítja, hogy Soros valami gonosz „háttérhatalmi” tervet eszelt ki Európa migránsokkal történő elfoglalására, ám naivitása (a határok a probléma, nem a migráció), doktrínák nélküli politikai doktrinersége, és makacs hite a többnyire képzetlen fiatalok későbbi munkaerőpiaci és társadalmi integrációjában vakká és süketté teszi a racionális ellenérvekre. Megkönnyíti persze a bírálatok lerázását, hogy azokat nem egyszer súlyos konteókat vizionáló, vagy csak nettó antiszemita véleményformálók adják elő. A valóban nyitott és szabad társadalom hívei, a liberális demokraták máig adósak azzal, hogy elhatárolódjanak Soros György zárt társadalmától, és polkorrekt elképzeléseivel, illetve esetleges elvárásaival szemben fogalmazzák meg gondolataikat. (A szerző a HVG munkatársa, a Kapitalizmus blog szerkesztője)