Hetek blog

Down-szindrómás gyerekek: ők is megérdemlik az életet!

2016/04/22. - írta: Hetek_hu

tothagnes.jpg

„AMIKOR DOWN-SZINDRÓMÁS kislányunk, Blanka kétéves volt, és egy játszótéren homokozott egy átlagos kortársával, a játszótárs anyukája hosszan figyelte őt. Majd megrendülve mondta nekünk, hogy amikor elvetette a Down-szindrómás babáját, neki nem mondták azt, hogy akár ilyen szép, életrevaló gyereke is lehetne. Ehelyett elhitették vele, hogy egy szörnyszülöttet hordoz, és egyhangúlag terhesség-megszakítást javasoltak neki. Látszott rajta, hogy neki ez nem volt sima ügy. Meggyőződésem, hogy jó lett volna, ha időben találkozunk – ezen dolgozik a Down Egyesület is” – mondja Tóth Ágnes szülész-nőgyógyász. 

„Ha az ember gyereket vállal, az bizonyos szempontból mindig rizikós. A gyerek nem luxuscikk, nem státuszszimbólum, hanem feladat. Bárki szülessen, nekünk belőle kell kihoznunk a maximumot” – vélekedett kérdésünkre egy anyuka, utalva ezzel olyan esetekre is, amikor tehetős szülők azért pereskednek, mert megszállottan keresik helyzetük „felelősét”.

Érthető módon a perről – akárcsak az abortuszról – élesen megoszlik az érintett szülők véleménye. „Már az is pozitívum, ha egyáltalán vita folyik minderről, mert idáig mintha magától értetődő lett volna, hogy a problémás gyereket el kell vetetni” – ezt már Tóth Ágnes szülész-nőgyógyász, a Down Egyesület egészségügyi szakértője mondta lapunknak.

Az egyesület azt igyekszik bemutatni, hogy a Down-szindrómás gyereket nevelő családok is lehetnek boldogok, a gyerekek pedig felnőttként is teljes életet élhetnek. kérdésünkre a szülész-nőgyógyász elmondta: nem lehet a terhesség alatt teljes biztonsággal kimutatni a Down szindrómát. Van olyan javaslat, hogy a terhesség alatti korszerű szűrővizsgálatokat államilag jobban kellene támogatni. A szűrőcégek nagyon jól járnának ezzel, viszont ezek a módszerek sem adnak egyértelmű eredményt. „igen népszerű az anyai vérből végzett magzati DNS-vizsgálat, amely a 9-10. héttől végezhető, és az ára 160-300 ezer forint között mozog. Tudunk olyan Down-szindrómás gyerekekről, akiknél ezek az eredmények negatívak voltak. Azt mondják, hogy akinél ez a teszt magasabb kockázatot mutat, annak javasolt a „hasba szúrós”, magzatvízből vagy méhlepényből végzett genetikai vizsgálat, de még ez sem százszázalékos. Van olyan gyerek, akinek olyan génkombinációja volt, amit ez a vizsgálat sem mutatott ki – megszületett, aztán örökbe adták” – mesélte Tóth Ágnes.


Mi az a HETEK MAGAZIN?

Podcast. A Hit rádióban minden pénteken délután jelentkezik a Hetek magazin, ahol a friss hetilap témáit boncolgatjuk vendégeinkkel. Töltsd le podcast beszélgetéseinket mp3-ban és hallgasd bárhol, bármikor! A Hetek Magazin hanganyagait megtalálod Soundcloudon, iTunes-on (keress rá: Hetek Magazin), és Youtube-on is

Videó. A Hetek Magazin viszont ennél több, mert időről-időre videós interjúkkal is jelentkezünk, amit Youtube-on, vagy a Hetek Facebook oldalán is meg tudsz nézni! 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hetek.blog.hu/api/trackback/id/tr728652848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása