"Nem tudom mennyi van hátra, de addig segíteni akarok másokon"

"Nem tudom, mennyi van hátra, de ezt az időt ki akarom használni arra, hogy másoknak segítsek, és persze arra is, hogy bebizonyítsam: ártatlan vagyok." - mondta a Heteknek adott utolsó interjúban Stadler József.  A juhászból lett milliárdos vállalkozó 66 éves korában hunyt el.

1999 nyarán a Hetek elsők között tudósított Stadler József hazatéréséről: az akkor még milliárdosként emlegetett vállalkozót Akasztón, szűkebb pátriájában látogattuk meg, miután tizennégy hónap után (először) szabadult. Szó szerint ünnepelték a helyiek, ami nem csoda, hiszen a fél falunak ő adott munkát, és ha valakinek segítségre volt szüksége, aligha távozott tőle üres kézzel. Az azóta eltelt tizenhét évben Stadler József további hat évet volt kénytelen rács mögött tölteni gazdasági bűncselekmények miatt. A

Amikor legutóbb találkoztunk, olyan tíz éve, éppen egy ruhakereskedést csinált Solton, pedig korántsem volt biztos, hogy nem kell visszamennie a börtönbe. Most is egy irodaházban találkozunk. Úgy tűnik, mintha nem tudná abbahagyni a vállalkozást. Jelenleg mivel foglalkozik?

– Segítek azoknak, akiknek gondjaik vannak a termékeik piacra juttatásával, vagy más jellegű tanácsra, támogatásra van szükségük.

Megvannak még a régi kapcsolatok?

– Nemcsak a régiek, hanem az újabbak is, még nagyobbak. Rengeteg ember szimpatizál velem, a támogatóim tábora nemhogy csökkent volna, inkább növekedett az elmúlt évek során. Nem tudják megemészteni azt, ami történt velem, hiszen annak idején rengeteg embernek adtam munkát, és sokakkal voltam üzleti kapcsolatban – ők mind emlékeznek arra, hogy korrekt voltam, soha senkit nem vertem át, mindig ki voltak fizetve.

Ha tárgyal valakivel, akkor nem egy börtönviselt emberként kezelik Önt?

– Dehogy, miért tennék? Az előbb éppen Németországból hívtak, egy bizonyos termék forgalmazásához kérték a nevemet, a kezességemet. Nyilván azért, mert tudják, hogy megbízható vagyok. Csak azért szakítottam meg a beszélgetést, mert Önök megérkeztek.

Milyen jellegű termékekkel foglalkozik?

– Alapvetően élelmiszerekkel, ezeknek keresek piacot. Sok megkeresést kapok egyébként Németországból, de vannak kapcsolataim Dubajban is. Ottani sejkekkel még a futball kapcsán kerültem kapcsolatba. Náluk különösen fontos a bizalom. Amikor látták, hogyan üzletelek, el akartak vinni, hogy nekik dogozzak.

Ha ilyen lehetőségei vannak, miért másoknak segít?

– Amíg nincs vége a bírósági ügyeknek, és nem tisztázom magam, addig nem gondolok ilyesmire. Szeretek dolgozni, adót is szerettem fizetni. Abban az időben, amikor az első ügyem kirobbant, annyi adót fizettem a megyében, mint a többi vállalkozás együttvéve. És mivel köszönték meg? Első fokon kaptam kilenc évet, aztán ezt csökkentették négy és fél évre. A bíró úr azt mondta, hogy ha nem ítélnek el, akkor olyan kártérítési igényem lehet az állam felé, ami megrengetné a költségvetést is. Ezért kellett börtönbe vonulnom.

Összesen mennyit ült?

– Hét évet.

Kívülállóként nehéz megérteni, hogy ha Ön teljesen ártatlan lenne, akkor miért ítélte el a bíróság – ráadásul több ügyben is. Ha feltesszük, hogy Ön valóban jóhiszeműen járt el, ahogy azt hangoztatja, akkor nem lehetséges, hogy a könyvelői vezették meg?

– Nekem mindig a legjobb könyvelőim voltak, akiktől azt kértem – meg lehet tőlük kérdezni –, hogy mindent úgy csináljanak, ahogyan az legális és törvényes. A kilencvenes években tizenhét főkönyvelő dolgozott nálam, és egy neves könyvvizsgáló ellenőrizte a munkájukat. Neki is azt mondtam, ha a legkisebb szabálytalanságot észreveszi, azonnal figyelmeztesse a könyvelőket.

Ezekkel a szakemberekkel egyszer kerültem csak összeütközésbe. Amikor már látszott, hogy nagy a baj, ketten bejöttek hozzám, és rá akartak venni, hogy az árukészletet tegyük át másik cégbe. Felpattantam és kizavartam őket. Miért mentsem ki a vagyont, ha nem vagyok bűnös? A 42 Mercedes kamion, a 20 szerelvény IFA, a szállodák, az éttermek, az ingatlanok, a stadion, a gyógyfürdő – minden a felszámolóhoz került.

De akkor mi volt Önnel a probléma?

– Fénykoromban egyszer azt találtam mondani az APEH akkori megyei vezetőjének, hogy ha hagynak dolgozni, akkor a következő évben 400 százalékkal több adót fogok fizetni, mert olyan piaccal rendelkezek. Onnantól napi két-három autóval jöttek az ellenőrök hozzánk. Ki is tekerték a nyakamat.

Ennek mi értelme? Ön szerint mi a magyarázat?

– Fogalmam sincs. Pontosabban vannak elképzeléseim, tudok bizonyos dolgokat, de erről inkább ne beszéljünk. Ha az ember tudja, hogy azért ül, amit elkövetett, akkor szerintem jobban viseli – de én belebetegedtem az igazságtalanságba. Tönkrement az egészségem, ráadásul a börtönkórházban két évig félrekezeltek. Furcsa, de mindezek ellenére ma kölcsönösen korrekt a kapcsolatom az adóhatósággal.

Érdekes, hogy a bírósági ügyei és a börtönbüntetések ellenére is kíváncsiak Önre az emberek, rendszeresen szerepel a médiában. Mit gondol, mi ennek az oka?

– Hogyne lennének kíváncsiak, ők is annak örülnének, ha dolgozni tudnék. Annak idején nem volt olyan élelmiszeripari gyár, amivel ne álltam volna valamilyen szintű üzleti kapcsolatban, legyen szó a Szobiról, a Sióról, sörökről, üdítőkről, szeszipari termékekről – mindent értékesítettünk. Napi szinten több száz millió forint volt a forgalom, az orosz piacra 70 ezer vagon árut vittem ki évente. Azért csak ennyit, mert nem volt több vagon, és kamionból sem volt annyi, mint manapság.

Hol tartana ma a Stadler-birodalom, ha nem üt be a krach?

– Biztos, hogy nagyon naggyá váltunk volna.

Pedig most Oroszországot embargó sújtja…

– Mindent meg lehet oldani. Szerbiából például be lehet jutni az orosz piacra. Mindig volt és mindig is lesz olyan termék, amiből hiány van. De nem mindig ettől függ a siker: ha valamibe beleszeretnek, azt megveszik.

A sikeres vállalkozókat mindig motiválja valami, a meggazdagodás vágya, egy ügy szolgálata vagy akár saját maguk megvalósítása. Önt mi mozgatta vállalkozóként?

– Ha gazdag akartam volna lenni, akkor kimentettem volna a vagyont, de nem ez motivált. Én dolgozni szerettem, és az embereken segíteni. Nem lettem volna köteles támogatni a mentőket, az óvodákat vagy az iskolákat. Aki csak kért, annak segítettem. Magamnak nem dugtam el egy forintot sem, de ha valaki odajött kérni, és volt a zsebemben százezer forint, annak a felét biztos odaadtam neki. A futballba is úgy keveredtem bele, hogy a legjobb haverom mondta, segíteni kéne a kiskőrösi focistáknak. Úgy volt, hogy több vállalkozó közösen dobja majd össze a szponzorpénzt, de pár hónap múlva egyedül maradtam. Aztán mondták, hogy kellene stadion, de amikor küldtem a tervezőt, akkor meggondolták magukat. A srácok viszont sírtak, hogy folytassuk, így került a csapat és a stadion is Akasztóra.

Mi lett a csapattal és a stadionnal?

– Magyarországon ilyen még nem volt: lefoglalták a futballisták játékjogát. A stadion pedig a mai napig per tárgyát képezi, úgyhogy oda be sem léphetünk. Pedig lennének terveink a hasznosítására.

Futball?

– Nem kifejezetten. Bár egy helyi csapatot létre lehetne hozni. Inkább vendéglátásban gondolkoznék, de akár edzőtáborokat is lehetne ide szervezni.

Mit szól a mai, mondjuk úgy, politikától nem független magyar gazdasági sikertörténetekhez?

– Egyrészt amibe nem lát bele az ember részletesen, arról jobb, ha nem mond ítéletet. Másrészt engem a politika nem érdekel, soha nem is akartam beleártani magam – az nem az én eszemhez való.

Hogyan kezelték bent a börtönben az őrök, illetve a rabtársak? Nem kértek tanácsokat?

– A börtönőrök örültek nekem, mert soha semmi probléma nem volt velem. Még azoktól is dicséretet kaptam, akik ezt nem túl bőkezűen osztogatták. Börtönbarátságokat azonban nem alakítottam ki, ez nem az én műfajom, csak egy-két ember volt, akivel jobban megértettük egymást. De okosságokat nem mondtam senkinek, hiába kérdezték, abban én nem vagyok jártas.

Nem is törvénytelen módszerekre gondoltunk, hanem legális gazdasági tippekre.

– Mindegyikük a kiskapukat kereste, úgyhogy mondtam, hogy hagyjuk abba, mert én csak olyat mondok, ami tökéletesen hivatalos. Ha bárki most is idejön hozzám, hogy segítsek neki ügyeskedni, akkor meghívom egy italra, és elmondom neki, hogy én ilyesmiben nem leszek partner.

Az egyik lapnak azt nyilatkozta nemrég, hogy már csak fél éve van hátra. Hogyan készül fel a távozásra?

– Nem hiszem, hogy ilyet mondtam volna, bár korábban tényleg nagyon beteg voltam. 2014-ben azt mondták a börtönkórházban, hogy heteim vannak hátra, igazából meghalni engedtek haza. Az igazgató kérdezte is, hogy van-e már sírhelyem. Nem volt, úgyhogy váltottam egyet. Aztán itthon is azt állapította meg egy professzor, hogy vége, de aztán felírt normális gyógyszereket, rendes ételeket ettem, és hát a friss levegő is jót tett – úgyhogy ma már jobban vagyok.

Nem tudom, mennyi van hátra, de ezt az időt ki akarom használni arra, hogy másoknak segítsek, és persze arra is, hogy bebizonyítsam: ártatlan vagyok.

+++ 

A Stadler-sztori

Az 1951-ben született Stadler József juhászként kezdte a pályafutását, és már fiatalon birkabőrökkel üzletelt. Első millióit – mindjárt hatvanat – 1991-ben szerezte, a sörösüvegek betétdíjának emelkedésére „spekulált”: a kétforintos áron felvásárolt göngyöleget 6 forintért értékesítette. A Stadler Kft. már az orosz piacra adott el hatalmas mennyiségben beragadt, eladhatatlannak vélt termékeket, elsősorban élelmiszert. 1994-ben csecsen bűnözők elrabolták a vállalkozót, 100 millió forint váltságdíjért engedték csak el. Milliárdjaiból Stadler létrehozta a Stadler FC focicsapatot, a csapathoz stadiont építtetett, a stadionhoz hotelt. 1997-ben azonban áfacsalás miatt vádat emeltek ellene. Állítólag Leonardo Da Vinci Utolsó vacsora című festménye után is visszaigényelte az áfát – annak ellenére, hogy az egy freskó. Egyébként Stadler saját irodájának falára valóban megcsináltatta a mű másolatát… Bár a vállalkozó állította, hogy nem követett el törvénytelenséget, 2003-ban négy és fél évre ítélték. 2005 januárjában kedvezménnyel szabadult, majd újra vállalkozni próbált. 2011-ben folytatólagosan elkövetett csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt ismét négy év tíz hónapot kapott, és bár 2014-ben egészségi állapotára tekintettel kiengedték, még abban az évben csődbűncselekmény miatt újabb két év tíz hónap börtönre ítélték. Legutóbb 2016 februárban szabadult, de ügyei még nem fejeződtek be.