Hetek blog

Biblia Múzeum: a világ legnagyobb kiállítása a Könyvek Könyvéről

2017/11/17. - írta: Hetek_hu

November 17-én nyílik Washingtonban, a Capitolium közelében

bibliamuzeum.jpgA Capitoliumtól két sarokra lévő hatalmas, nyolcszintes és 40 ezer négyzetméter összalapterületű intézményt egy milliárdos keresztény üzletember hozta létre, 500 millió dolláros alapítói támogatással. A látványos projektről a Hetek november 17-ei számában írtunk részletesen.

A Forbes magazin listáján a világ 234. leggazdagabb embere 6,3 milliárd dolláros vagyonával David Green, a Bibliamúzeum (Museum of the Bible) alapítója. A 75 éves milliárdos üzletember első generációs vállalkozó, többgenerációs lelkészcsaládból származik. Mint elmondta, szüleitől, nagyszüleitől gyermekként azt tanulta, hogy „nem kell vagyonosnak lenni ahhoz, hogy valaki adni tudjon. Adhatod az idődet, tehetségedet és a szenvedélyedet is egy nemes ügy érdekében.” David viszont az üzleti pályát választotta, mint kiderült, átütő sikerrel. Az 1970-es évek elején alapított, a Hobby Lobby nevet viselő lakberendezési áruházlánca piacvezető lett az Egyesült Államokban, ám a tulajdonos nem feledkezett el az otthon látott példáról.

„Tudtam, hogy Isten ajándékozott meg üzleti érzékkel, és ezen a képességen keresztül támogatni tudom majd a kereszténység küldetését különböző formákban. Családommal együtt hiszünk abban, amit Pál apostol írt az Újszövetségben, hogy „Isten kedveli a jókedvű adakozókat” – mondta David Green a róla készült portrécikkben.

A kiállítás bemutatkozó videója, magyar felirattal

A céget ma már a második generáció vezeti, de ugyanazzal a filozófiával. Sőt, Steve Green az árvaházak és keresztény missziók mellett egy új területet is választott a karitatív befektetések számára, amikor elhatározta, hogy létrehozza a világ legnagyobb bibliamúzeumát Washingtonban.

A 2017-es megnyitót több mint tíz éves előkészület előzte meg, amely során Steve Green különböző korokból származó bibliaritkaságokat vásárolt meg a leendő múzeum számára. 

Most a kiállítást bemutató videóklip mottója Patrick Henry 19. századi amerikai keresztény államférfi mondása, aki szerint a Biblia

az a könyv, ami többet ér, mint a valaha kinyomtatott összes könyv együttvéve

Valóban nincs még egy könyv, ami ilyen impozáns épületet kapott volna, mint a Biblia, és a múzeum ezt a nagyívű állítást látványos módon igyekszik igazolni. 

A Museum of the Bible honlapja itt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hetek.blog.hu/api/trackback/id/tr8313292719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása