Seres László: Izrael elárulása

Alig egy hónappal megérdemelt távozása és éppen egy nappal karácsony/hanuka előtt az Obama-adminisztráció betetőzte elvtelen, közveszélyes külpolitikáját: a hagyományos, évtizedes amerikai elkötelezettséget felrúgva, tartózkodásával lehetővé tette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy még hozzá képest is durva Izrael-ellenes határozatot fogadjon el. Seres László írása néhány nappal a január 8-ai aljas jeruzsálemi terrortámadás előtt jelent meg a Hetekben.  

Hasonló esetekben az Egyesült Államok rendre megvétózta a többnyire latorállamok által megfogalmazott, egyoldalú határozatokat, most azonban hagyta, hogy négy BT-tag felszólítsa a zsidó államot, hogy „azonnal és teljes körűen vessen véget a telepépítéseknek a megszállt palesztin területeken, köztük Kelet-Jeruzsálemben”. A 2334-es határozat szerint ugyanis az izraeli telepeslakás-építésnek „nincs jogi alapja, és súlyosan sérti a nemzetközi jogot”.

A szöveget amerikai tartózkodás mellett 14 állam hagyta jóvá.

Megszállt területek? Komolyan?

A hivatalosan „vitatottnak” (disputed) nevezett ciszjordániai területeket Izrael nem valamiféle hódító gyarmatosítóként, hanem győztesnek bizonyult megtámadott félként, elementáris biztonsági okokból foglalta el, azzal, hogy a végleges határ- és országrendezést majd többoldalú tárgyalásokon kell megoldani. Valóban megszállttá akkor vált Kelet-Jeruzsálem, amikor a jordán király 1948-ban elfoglalta, elüldözte onnan a zsidókat, és megszentségtelenítette a Siratófal környékét. Ennek az állapotnak vetett véget a zsidó állam a hatnapos háború idején.

A puccsszerűen keresztülvitt, a „nemzetközi jog” mögé bújó, december végi BT-döntés még azoknál a – zsidó és nem zsidó – politikusoknál, véleményformálóknál is kiverte a biztosítékot, akik amúgy nem helyeslik, vagy egyenesen szükségtelen provokációnak tartják a „megszállt területeken” (a történelmi Júdeában és Szamáriában) korábban megépült lakóparkok további bővítését. Szögezzük is le, hogy tényleg egyértelmű legyen: az amerikai kormány ezzel a látszólag passzív lépéssel elárulta Izraelt, egyszerűen cserben hagyta legfontosabb közel-keleti partnerét, az egyetlen térségbeli országot, amellyel nem csupán a közös érdekek, de a szabadságról és demokráciáról közösen vallott értékek is összekötik. Az pedig a gyávaság teteje, hogy az általa lehetővé tett döntés következményeit már egy következő adminisztrációra és persze az általa megvetett izraeli kormányfőre hárította.

Egy olyan időszakban, amikor mindennél fontosabb cél lenne az iszlám radikalizmus és terrorizmus megállítása, Obamáék szabályosan odadobták a zsidó államot a vele ellenséges közegnek:

• az ENSZ közpénzekből működő kártékony (részben antiszemita) semmittevőinek, akik soha nem ítélték el Izrael 1948-as, 1967-es és 1973-as megtámadását, valamint a 2000-es évek óta folyó válogatott intifádákat, ellenben hosszú évekig hirdették, hogy cionizmus = rasszizmus;

• a korrupt és terrorista palesztin vezetésnek, amely kormányozzon akár Ramallahban, akár Gázában, egyetlen célja van: nem az önálló, békés és demokratikus palesztin állam létrehozása, hanem a „cionista entitás” megsemmisítése (a Fatah máris közzétett egy, a késeléses intifádát idéző karikatúrát a Facebookon, amelyen egy kéz leszúrja a telepeket);

• végül az elfogult, polkorrekt véleményformálóknak, akik egészen komolyan néhány zsidó lakótelepet tartottak a közel-keleti béke legfőbb akadályának, és most egy „nemzetközi jogra” alapuló ENSZ-határozattal a hátuk mögött bátran csatlakozhatnak a BDS Izrael-ellenes bojkottmozgalomhoz.

A BT-határozatot Új-Zéland, Malajzia, Szenegál és a szocialista Venezuela terjesztette be – elhiszi-e bárki, hogy ezeknek az országoknak Izrael lakótelepei jelentik a fő gondot, nem pedig a tágabb agglomeráció, Szíria, Irak, Irán, az IS és a Hezbollah? Nem. Nem vagyok a konteók híve, de az elemi logika azt diktálja, hogy ezek az országok semmit nem léptek volna maguktól, ha nem éreztette volna előre az amerikai diplomácia, hogy most bizony szabad utat enged az őrületnek.

Az amerikai kormány ezzel a gyáva és cinikus lépéssel kritikátlanul átvette a balos és/vagy iszlamista narratívát: Kelet-Jeruzsálem, a Templomhegy, de még a Siratófal is Izrael által „megszállt területnek” számít, miközben nem a Palesztin Hatóság vezetői és médiája által szított zsidóellenes uszítás, nem a nyílt fegyveres fenyegetés a gond, hanem mondjuk a Jeruzsálemtől délre fekvő Gus Ecion településtömb. Miközben köztudomású, hogy a főbb zsidó települések olyan területeken létesültek és bővülnek, amelyek a jövőbeni rendezés folyamán amúgy is Izraelhez tartoznának, cserébe a zsidó állam természetesen más területeket átadna a majdani palesztin államnak.

Ezen a ponton hadd tegyem fel a kérdést: miért magától értetődő, hogy a kétállami megoldás felvetésekor csak Izraelnek kell a multikulturális modellt követnie (több mint másfél millió arab polgárt sikerült többé-kevésbé integrálnia az évtizedek során), míg a Ciszjordániában létrehozandó jövő Palesztinája szinte zsidómentes lesz?

Miért magától értetődő, hogy egy ENSZ-határozat csak az izraeli fél felé fogalmaz meg egyértelmű, markáns elvárásokat, míg a palesztinoktól már nem várják el a búcsút a fegyverektől? A határozat szót ejt ugyan a terrorizmusról is, de alapvetően, hangsúlyosan csak a ciszjordániai telepek bővítését ítéli el, mintha azok jogi státusa fontos szempont lenne egy jövőbeni rendezésben. Nem lenne az.

Egy dologban legalább következetesnek bizonyult az ENSZ: a BT-határozat csak pár hónappal azután született, hogy az UNESCO Világörökség bizottsága megszavazott egy javaslatot, amely szerint Jeruzsálem kizárólag a muszlimoknak szent hely, a zsidó és keresztény vonatkozások nem számítanak, különben is, Izrael eme testület szerint is „megszálló hatalom”. Még jó, hogy Ban Ki Mun távozó ENSZ-főtitkár a minap nyíltan elismerte, hogy a világszervezet „mindig is élesen Izrael-ellenes szervezet” volt. Igaz, mondhatta volna azt is, hogy az ENSZ székháza megszállott terület.

(A szerző a HVG publicistája, a Kapitalizmus blog szerkesztője)