Hetek blog

Kéne majd egy Grammy díj! - beszélgetés Radics Gigivel (videó)

2017/03/16. - írta: Hetek_hu

„SOK FIATAL SZERETNE HÍRES LENNI. Fontos kérdés, hogy az emberben van-e istenadta tehetség, de sajnos ez nem mindig elég, küzdeni is kell az álmokért. Lényeges viszont, hogy ne csak álmodni merjünk, tegyünk is a sikerért. Ez sokszor nagyon nehéz, mert erős akaratra van szükség – mondja Radics Gigi énekesnő, aki nyolcéves kora óta színpadon áll, és motivációs roadshow-kon is megosztja tapasztalatait roma és nem roma fiatalokkal egyaránt.

Hogyan jutottál el odáig, hogy A Dal 2017 döntője alkalmából Quincy Jones kiemelt téged a saját Facebook-oldalán?

Ez nekem is elképesztően sokat jelent, hogy egy ilyen kaliberű embert ismerhetek, aki olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Michael Jackson, Ray Charles vagy Frank Sinatra. Havonta egyszer egymásra írunk, hogy ki hogy van, és így elmondtam neki, hogy lesz ez a verseny, készülök rá nagyon, és izgulok, mert a See it Through című saját dalommal indulok. Ő pedig észben tartotta, hogy mikor van a döntő, és előtte való éjjel kiposztolta, hogy nagyon sok sikert holnapra. Ez nekem szinte felfoghatatlan volt.

Végül nem te nyertél.

Pápai Joci megérdemelten nyert, ő egy nagyon jószívű ember, kitűnő zenész, nagyon örültem a sikerének. Vele együtt kerültem be az első négybe egy erős mezőnyben, ez így volt rendben.

Quincy Jonesszal hogyan ismertétek meg egymást?

Mint kiderült, valaki elküldte neki két megasztáros videómat. Aztán egyszer, amikor épp utaztunk egy fellépésre, jött egy e-mail, hogy Quincy Jones, a világ egyik legnagyobb zenei producere nem gondolta volna, hogy egy 15 éves lány még könnyeket tud csalni a szemébe. Azt hittem, hogy valaki szórakozik velünk. Pedig a hír igaz volt, annyira, hogy három hétre rá már a Montreux-i Jazz Fesztiválon énekeltem, ahová Quincy hívott meg személyesen. Los Angelesben is többször találkoztunk a házában, mert amikor kint voltunk a családommal, meghívott minket vendégségbe. Szóval abszurd az egész történet.

A Megasztár első díjazottjaként jutottál ki Amerikába. Hogyan érezted magad kint?

Nagy élmény volt, már csak amiatt is, mert Amerika az őshazája azoknak a zenei stílusoknak, amelyek nagyon közel állnak hozzám: az R&B, a soul, a gospel. Nagyon szerettem volna eljutni olyan helyekre, ahol ez a zene szól, kicsit próbálkozni, akár fellépni jammelős formációkban, ami az angol nyelvtanulás szempontjából is hasznos volt.

Az interjú írott formában a Hetek hetilap legújabb számában olvasható!


HETEK MAGAZIN - podcast és videó

Podcast. A Hit rádióban minden pénteken délután jelentkezik a Hetek magazin, ahol a friss hetilap témáit boncolgatjuk vendégeinkkel. Töltsd le podcast beszélgetéseinket mp3-ban és hallgasd bárhol, bármikor! A Hetek Magazin hanganyagait megtalálod Soundcloudon, iTunes-on (keress rá: Hetek Magazin), és Youtube-on is!

Videó. A Hetek Magazin viszont ennél több, mert időről-időre videós interjúkkal is jelentkezünk, amit Youtube-on, vagy a Hetek Facebook oldalán is meg tudsz nézni!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hetek.blog.hu/api/trackback/id/tr1712341815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása