Isten éltessen, Magyarország!

Augusztus 20. a magyar államalapítás és államalapító Szent István király emlékünnepe. Szent István király a független magyar államot jelképezi. Nem véletlen, hogy ezt az ünnepet az 1848–49-es szabadságharc leverését követően hosszabb ideig egyáltalán nem is lehetett megünnepelni. A kommunista rendszer pedig megpróbálta kiiktatni az ünnep eredeti tartalmát: e napot az „új kenyér”, illetve az 1949-es – direkt augusztus 20-án hatályba léptetett – kommunista alkotmány ünnepeként aposztrofálva igyekezett az idevágó nemzeti emlékezettudatot módosítani.

Bibliai alapigazság, hogy az emberiség né­pekre, nemzetekre tagozódása Isten akaratából ment végbe, és ezek fennmaradását, kiteljesedését szolgáló önálló államaik megszervezése is ezt a felsőbb akaratot tükrözi. Szent István király az egységes, önálló királyság megszervezésével tehát a magyar nép fennmaradását célzó isteni akaratot valósította meg.

Az ezeréves magyar államiság ténye – a Teremtő kegyelme, védelme mellett – egyértelműen visszaigazolja Szent István király elévülhetetlen államszervezői művét, és emeli őt nemzeti történelmünk legnagyobbjai közé. Bölcs előrelátás volt abban, ahogyan István – apja, Géza fejedelem nyomdokain járva – ráérzett az „idők szavára”. Arra, hogy népünknek új életformára és kultúrára kell áttérnie, és állami védőkeretek közé kell szerveződnie ahhoz, hogy ne tűnjön el, mint előtte már megannyi nomád és barbár törzs. És mindezt úgy valósítsa meg a Nyugat és a Kelet: a Német-római Császárság és a Bizánci Császárság fojtogató ölelésében, hogy abból egy – a népünk hosszú távú fennmaradását garantáló – önálló, szuverén állam szülessen meg.

Politikai zsenialitásra vall, ahogyan ezt a kor viszonyai közepette kisakkozta: a római pápától kért királyi koronát, amivel kivédte, hogy függésbe kerüljön a német-római császártól, és bebocsátást nyert a „keresztény királyságok” klubjába. Ugyanakkor egyházszervezői jogkörre, a nevezetes „apostoli királyi” rangra is szert tett, ami meg a pápától való viszonylagos függetlenséget biztosította. Jellemző, hogy az egyházszervezői munkája során alapított egyházmegyék közül kettő: az esztergomi és a kalocsai, érseki rangot kapott, ami biztosította, hogy a magyar püspökségeket ne külföldi (például német) érsek irányítsa. A magyar egyházszervezet így nem idegen testként, hanem az önálló és független Magyar Királyság kere­tében, valójában annak részeként került kiépítésre.

A magyar állam és a közigazgatás alapjait István szervezte meg, csakúgy, mint a védelmi struktúrát. Ennek köszönhetően a fiatal magyar államnak 1030-ban sikerült kivédenie II. Konrád német-római uralkodó országunk alávetésére irányuló hadjáratát, egészen Bécsig kergetve az ellenséget.

István király szemei előtt a keresztény Magyarország megteremtése lebegett, életcéljának tartotta a kereszténység elterjesztését. A kor viszonyai közepette ennek érdekében kétség kívül hatalmi kényszerrel is operált a vallási szférában (bár szigorát illetően jóval az akkoriban szokásos európai mérték alatt), ami módszertanilag természetesen ma ugyanúgy nem követendő minta, mint az egyházszervezésben való államhatalmi részvétel. De ezek az anomáliák sem csökkentik annak felbecsülhetetlen jelentőségét, hogy a magyarság és a keresztény hit és erkölcs világának összetalálkozása az ő államalapítói munkásságához kötődik, és ez a találkozás még ebben a vegyes, részleges, részint mesterséges formátumában is elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy népünk megmaradását biztosítsa, jövőjének tartós alapokat vessen.

Kevesen tudják, de István király Jeruzsálem jelentőségét is felismerte. Hozzákapcsolva hazánkat – és magát Európát – a kereszténység szülővárosához, 1018 után ő nyitotta meg a Nyugat-Európából Jeruzsálembe vezető zarándokutat, aminek biztonságosságát Európa-szerte di­csér­ték. Addig a zarándokok csak tengeren át tudtak eljutni Európából a Szent Városba, ezt az utat azonban az arab kalózok támadásai nagyon veszélyessé tették. A zarándokútvonal magyarországi szakaszának főbb állomásai Győr, Székesfehérvár, Tolna, Baranyavár, Vukovár és Belgrád voltak. Szent István király Nagy Legendájának leírása szerint a király egy zarándokházat is alapított Jeruzsálemben az odalátogatók támogatására, és azt bőségesen ellátta jövedelemforrásokkal.

Szent István király célja tehát az volt, hogy fennmaradásunkat önálló államisággal és azzal biztosítsa, hogy integrálja hazánkat abba a zsidó-keresztény kultúrkörbe, aminek ember- és szabadságképe mind a mai napig egyedülállóan járult hozzá a világ élhetővé tételéhez, és megalapozta népünk történelmi küldetését ennek az értékrendnek a védelmére. Ma, amikor Európa lábbal tiporja keresztény örökségét, amikor globalista és föderalista erőközpontok a nemzetállamok fölbomlasztását célozzák, a keresztény és önálló magyar királyság céljától vezérelt államalapító királyunk emlékünnepe is ösztökéljen: legyünk jó keresztények, és maradjunk meg magyarnak!