Tatár György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott filozófiadocense, az egyik legjelentõsebb élõ magyar gondolkodó, akinek munkássága fõként a politikai teológia és vallásfilozófia területén kiemelkedõ, jelenleg Svájcban él. Levélben kérdeztük az európai közélet aktuális kérdéseirõl, a migránsproblémáról, liberalizmusról, politikai korrektségrõl.
Sokan úgy érzik, ha elmennek és nemmel szavaznak az októberi népszavazáson, akkor Orbán és politikája mellett szavaznak, õt segítik. Mert persze igennel épeszû magyar polgár nyilván nem szavazna erre a kérdésre, ezért sokan inkább el se mennek. Szeretnék most segíteni az ezen a kérdésen tipródó honfitársaimnak, mert véleményem szerint nem igazán helytálló az „Orbán Viktor ellen szavaz, aki nem vesz részt a kvótareferendumon” állítás.
Amint arról a Hetek nemrég írt, a humanizmus korának végét és egy új, tökéletes vallás, a dataizmus világuralmát vizionálja Yuval Noah Harari, a Jeruzsálemi Héber Egyetem történészprofesszora. (Az adat mondja meg, hogy ki vagy. Hetek, 2016. szeptember 16.) E világban nemhogy a transzcendens valóságnak, de még az emberi érzelmeknek sem jut hely, itt csak adatok léteznek.
A kvótareferendum egyedülálló a magyarországi népszavazások történetében, hiszen a szokásos igen/nem válaszok mellett kampány zajlik az érvénytelen szavazás és a távolmaradás (bojkott) mellett is. Az elsõ két lehetõség megítélése demokratikus szempontból egyértelmû. A demokráciának egyik alapvetõ intézménye a népszavazás, így aki ezen részt vesz – az adott választól függetlenül –, erõsíti azt. De mi a helyzet a másik két opcióval?
„Ha betereljük a fiatalokat egy holokausztfilmre, amit megnéznek, azután hazamennek, abból nem sok hasznuk lesz" – mondja Szőnyi Andrea, a Zachor Alapítvány vezetője.
„Mi nemcsak mozizunk velük, hanem együtt értelmezzük is a látottakat, méghozzá nem annyira a múlt, hanem a jelen és a jövő vonatkozásában. A gyerekek kritikai gondolkodását és médiaismeretét igyekszünk fejleszteni, többek között azért, hogy meg tudják védeni magukat a manipulációkkal szemben” - folytatja.
A múlthoz való viszonyunk meghatározza jelenünket és jövőnket is.
A hazai iskolákban a holokauszt oktatását általában letudják azzal, hogy megnézetnek egy témába vágó filmet a diáksággal. Ezt erősíti meg az a nagyszabású kutatás is, amely tavaly készült el az oktatáskutató és Fejlesztő intézet (OFI) megbízásából, feltérképezendő a vészkorszak oktatásának magyarországi helyzetét, az iskolai holokauszt-emléknapokra is fókuszálva. Úgy tűnik, hogy ez a legkényelmesebb megoldás: diákság, tanárság filmet néz, aztán hazamegy. ritkán beszélik meg, nem is tudják, hogyan lehetne megbeszélni.
A beszélgetésből készült cikkünk írott formában a friss Hetek hetilapban, a nagyobb újságárusoknál!
„Amikor egy birodalom felemelkedik, egy másiknak el kell buknia.”
Bár a történelem csak két világháborút tart számon, ezt a címet a három kontinensre kiterjedő és több mint egy évezreden át elhúzódó keresztény–iszlám fegyveres szembenállás is méltán kiérdemelhetné. Ez a küzdelem a 17. század második felében a végkifejlethez közelített, és a sors úgy akarta, hogy a dráma utolsó, legvéresebb felvonásához hazánk, a történelmi Magyarország szolgáljon színpadul. A harcokat figyelemmel kísérő európai közvélemény Budára figyelt. Az Oszmán Birodalom ekkorra már túl volt zenitjén, noha a legtöbb kortárs számára ez még nem volt egyértelműen felismerhető.
Bécs, kahlenbergi dombok, 1683. szeptember 12. a vég kezdete a töröknek és egy kezdet vége Európának. Ezen a napon a császári koalíció olyan megalázó vereséget mért Kara Musztafa nagyvezér csapataira, hogy olyat Európa a lepantói diadal (1571) óta nem látott. A szétzilált török csapatok a Hódoltság területére visszavonulva egy sor további, jelentős katonai kudarcot is szenvedtek, és úgy tűnt, eljött az idő Magyarország felszabadítására.
1684. március 5-én egy valóságos csoda történt: az oszmán fenyegetés árnyékában a nagyhatalmi ambíciók felett győzött a józan ész, és a történelmi lehetőséget megragadva XI. Ince pápa vezetésével a Habsburg Birodalom, Lengyelország, Velence és a később csatlakozó Oroszország, valamint a bajor, a szász és a brandenburgi választófejedelmek koalíciójából megszületett a Szent Liga, azaz a törökellenes összeurópai fegyveres szövetség. Még a Rajna menti területekre aspiráló, török szimpatizáns Napkirály, XIV. Lajos is meghajolt a pápai akarat előtt, és jótékony semlegességet ígért. 1684-ben tehát eljött az idő a végső leszámolásra. Az európai koalíciós hadigépezet feltűrte ingujját, tenyerébe köpött, és munkához látott”.
Buda nem egyszerűen egy vár volt a sok közül, ez volt A VÁR. Szimbolikus és valódi jelentősége, valamint bevehetetlenségről szóló hírneve miatt minden magyar földön indított törökellenes háború első és legfontosabb célját képezte.
Éppen ezért a császári hadvezetés – felbátorodva a bécsi sikerén – már 1684-ben a legmagasabbra rakta a lécet, amikor 40 ezer fős haddal Buda ostromához látott. A várvívás szabályai ekkorra már alapvető változáson mentek keresztül az 50 évvel korábbi harcászathoz képest: a tömegrohamok helyett módszeres árokásással közelítették meg a falakat, a tüzérség pedig kifinomult fegyvernemmé vált.
Általános vélekedés szerint optimális esetben, 5:1 arányú támadófölény jelentette a sikeres ostromzálogát. Elvileg tehát Budának már ekkor el kellett volna esnie. Hogy ez mégsem történt meg, azt leginkább elbizakodottságuknak köszönhették a császáriak: saját erejüket túl-, míg a törökökét messze alulbecsülték. Az eredmény lesújtó volt: az ostromló sereg közel 50 százalékos veszteséget szenvedett, ami mélyen demoralizálta a hadvezetést. A Magyarország felszabadítására szőtt terveket újra kellett gondolni.
Az 1684-es vállalkozás résztvevői korábban nem harcoltak a török ellen,hiszen a gyalázatos vasvári béke (1664) óta csupán egy viszonylag alacsony intenzitású adok-kapok folyt ezen a hadszíntéren. A tapasztalat hiányát meg kellett fizetni. Van azonban vereség, amely – ha a kinyert tapasztalatokat jól hasznosítják – felér egy győzelemmel. Az 1684-eskudarc rádöbbentette a koalíciót, hogy Buda sikeres ostromához a környező várakkal kell előbb elbánni, amelyek mintegy védőgyűrűt vontak Buda köré. Ennek jegyében került sor Érsekújvár következő évi elfoglalására.
1686 nyarára végül készen állt egy addig soha nem látott méretű, 90 ezer fős had. A Sopron környékén gyülekező 60 ezres fősereg június 12-én indult útnak a Duna mindkét partján, célja ismét Buda volt. Egy hadsereg szellemiségét alapvetően meghatározza az azt vezető egyén karaktere. A koalíciós sereget két született katona vezette: a császári kontingens felett a módszeres Lotharingiai Károly parancsnokolt, míg a bajor–szászc sapatok élén a becsvágyó, de zseniális taktikus II. Miksa Emánuel állt. Nem szívlelték egymást, és az ostrom alatti versengésük árát közkatonák százainak életével fizettették meg.
Budavár ostroma (1686) Lotaringiai Károly táborából nézve Franz Geffels festményén
Károly a mai Rózsadombtól a Városmajorig terjedő területen bontakoztatta szét 40 ezer fős erőit,ezalatt Miksa 20 ezer emberével délről, a Gellért-hegy felől kerítette be a várat. A sereg kifejezetten internacionalista jellegű volt, soraiban Európa szinte minden népe képviseltette magát, így kb. 15 ezer fővel magyarok is. A vállalkozás összeurópai jellegét azért is fontos megemlíteni, mert jól mutatja a háború ideológiai, sőt – mondjuk ki –vallási jellegét. A korabeli Európa ugyanis nem ismerte a politikai korrektséget, viszont volt helyette egy világos ellenségképe: az iszlám Török Birodalom, ami az évszázadok alatt sem szelídült együttműködésre hajlandó nagyhatalommá, ellenkezőleg: hossztávon a keresztény Európa végső elnyelésével fenyegetett. A várban jól felkészülten kb. 10 ezer mindenre elszánt török várta a rohamokat. Vezetőjük az albán származású Abdurrahmán Abdi Arnaut pasa, legendásan ravasz és tapasztalt katona hírében állt.
A 2 évvel korábbi fiaskóból tanulva a császári hadvezetés már kiismerte avár gyenge pontjait. Az erősség körülbelül 1,5 km hosszan, észak-déliirányban nyújtózik a Duna mentén. Egy vastag ceruzához hasonlít, amit a császári armada a két végén igyekezett „kihegyezni”. Ennek megfelelően délről a Nagy-Rondella, míg észak felől a Bécsi kapu és az Esztergomi bástya közötti falszakasz (ahol ma a Hadtörténeti Múzeum és az Országos Levéltár található) állt a kezdeti, masszív tüzérségi támadások fókuszában, július 1-jétől. Nem kapkodtak.
Miután a Víziváros gyorsan elesett, az ütegek közelebb gördülhettek a falakhoz. Szövevényes árokrendszert ástak a falak felé, a rohamozó gyalogság így biztonságban tudott felfejlődni. Kezdetét vette a vaksötétben, föld alatt vívott kegyetlen aknaharc is, amiben a védők rendre elképesztő találékonyságról tettek bizonyságot. Esténként janicsár kommandók lopakodtak ki a várból,és okoztak érzékeny veszteségeket.
A beomlott falszakaszokat többnyire sikerrel igyekeztek helyreállítani. Két hét múlva a hadvezérek elérkezettnek látták az időt a rohamra, és ekkor érte őket az első kellemetlen meglepetés. Hiába volt ugyanis jobban felszerelt és képzettebb a túlerejű császári had, a törökök eddig ismeretlen kitartással küzdöttek, hiszen Kizil Elma (a Piros Alma, ahogy a török Budát nevezte) volt a tét,európai hódításaik szimbolikus gyümölcse. Mivel az idő az ostromlóknak dolgozott, a császáriak újabb, ezúttal általános rohamot erőltettek.
Benczúr Gyula: „Budavár visszavétele
Két hét tüzérségi puhítás következett, majd július 27-én ismételt, ezúttal minden oldalról egyszerre megkísérelt, de csak részsikert hozó, véres kudarcba fulladt a roham. Aztán augusztus 3-án volt még egy próbálkozás. Patthelyzet állt elő, Buda dacolt, és az ostromlók elbizonytalanodtak. Nem segített az sem, hogy ismeretlen okból felrobbant az egyik török lőporraktár, tetemes károkat okozva a védőknek emberéletben.
Úgy tűnt, megismétlődik az 1684-es kudarc, főleg annak fényében, hogy II.Szulejmán szultán vezetésével tekintélyes felmentő had közelített Buda felé. Az augusztus 8-tól Budakeszi térségében váratlanul megjelenő gyors török lovas egységek azt a feladatot kapták, hogy vágják át magukat az ostromgyűrűn, és minél nagyobb számban próbáljanak bejutni a várba. A felmentés megakadályozására a császári erők jelentős része hátraarcot csinált, és kiterjedt árokrendszer ásásába fogott a budai hegyekben. A sáncok megtették hatásukat, és a török felmentő had nem is indított jelentősebb vállalkozást annak áttörésére. Két esetben megpróbálták átjátszani magukat a császári sáncokon, erre a kamikaze-jellegű akcióra önkénteseket kerestek: végül csak töredékük jutott be a várba.
Közben jelentős segítség érkezett Erdély felől, ahol addig egy 12 ezer fős császári hadtest volt lekötve. Erdély az idők jeleit jól felismerve gazdát váltott: Bécs vazallusaként mostantól I. Lipót császár érdekei szerint intézte ügyeit, nyíltan szakítva a Portával. Az onnan érkező katonaság ismét magabiztos túlerőt adott az ostromlóknak, akik újabb, ezúttal döntőnek szánt rohamot készítettek elő szeptember 2-ára.
Joggal reménykedhettek a sikerben, hiszen addigra már alaposan „belerágták”magukat a várba – a külső falak ekkorra elestek – de semmit nem bíztak a véletlenre. Klasszikus hadicselt készítettek, amivel mind a közelben ólálkodó felmentő sereget, mind a védőket sikerült átejteni. Az ostromnapján a sereg zöme a várnak háttal, a külső sáncokon kívül állt, azt a látszatot keltve, hogy aznap nem lesz roham. A védelmet szó szerint elaltatták: a kimerült törökök visszahúzódtak a falakról, és pihenőre tértek. Délután 3-kor aztán megharsantak a kürtök, és minden irányból összehangolt támadás indult.
Sok helyen a császáriak előbb értek a falakra, mint a törökök. A támadók a mai Kapisztrán téren hamar kijutottak a budai várnegyed utcáira, ahol az öldöklő kézitusában nem volt irgalom. Egy korabeli jelentés szerint „nincs példa rá sem az ókorban, sem a legutóbbi századokban, hogy ilyen nagy fontosságú, s ilyen erős őrségtől védett várat az ostromló sereg egy nálánál jó harmaddal nagyobb felmentősereg szeme láttára rohammal vett volna be.”
Az elfoglalt Budán apokaliptikus jelenetek zajlottak. A győztesek az útjukba került budai törökök és zsidók lemészárlásával és megkínzásával „vezették le” a bennük – a hetvenhét napos ostrom gyötrelmei és rettegései nyomán – felgyülemlett feszültséget. Ilyen fokú barbarizmusra a nyugati háborúkban nem került sor, a török hadszíntérnek viszont jellemzője lett.
A győzelem utáni erkölcsi gátlások sutba dobása feltehetően azért is következett be, mert az ellenfél 150 éve tapasztalt „hadikultúrája” szintén nem ismerte a győztesek nagylelkűségét. A törökök könyörögtek,hogy ne a magyarok fogságába kerüljenek… Károly herceg háromnapos szabadrablással jutalmazta katonáit, s ez megadta a kegyelemdöfést a már inkább nekropolisra, semmint településre hasonlító városnak. A zsákmány után kutató katonák fáklyáitól lángra kaptak az éghető részek, és a lángtengerben elenyészett mindannak maradéka, ami átvészelte a 145 éves török megszállás viszontagságait. A nemes célú vállalkozást nemtelen befejezés koronázta…
Buda felszabadításának egyetemes történeti mértékkel mérve is hatalmas visszhangja volt. A vár bevételét egész Európa őszinte örömmel ünnepelte. Emlékiratok százai, ódák, költemények, metszetek, szőttesek, emlékérmek és egyéb kulturális alkotások garmadája jelezte az esemény kiemelkedő voltát. Madridban és Rómában utcabálokat rendeztek a diadal hírére, Brüsszelben nagyszabású tűzijátékkal ünnepeltek. Hogy lehetséges, hogy még az európai közvélemény kevésbé érintett része is ennyire magának érezte a sikert? A válasz a kontinensre már egy évezrede ránehezedő iszlám szorításában keresendő. A veszély elmúltával fellélegző ember öröme volt ez. Magyar részről pedig: egy optimista tekintet a jövőbe, hogy a győzelem csak kezdete a magyar államiság helyreállításának.
Tóth Roland - történész
Jó szórakozást és tanulást kívánunk!
Szerezd meg a HETEK Zrínyi Emlékévre megjelent ünnepi bookazine-ját is!
Bár a történelem csak két világháborút tart számon, ezt a címet a három kontinensre kiterjedő és több mint egy évezreden át(!) elhúzódó keresztény–iszlám fegyveres szembenállás is méltán kiérdemelhetné. Ezt az izgalmas időszakot, pontosabban a budai vár visszavívását most te is újraélheted egy interaktív és ingyenes játék segítségével!
A keresztény–iszlám küzdelem a 17. század második felében a végkifejlethez közelített, és a sors úgy akarta, hogy a dráma utolsó, legvéresebb felvonásához hazánk, a történelmi Magyarország szolgáljon színpadul. A harcokat figyelemmel kísérő európai közvélemény Budára figyelt. A szétzilált török csapatok a Hódoltság területére visszavonulva egy sor további, jelentős katonai kudarcot is szenvedtek, és úgy tűnt, eljött az idő Magyarország felszabadítására.
Ebbe az időszakba kalauzol el a Buda visszavívása – 1686 című játék, egy kétszemélyes, gyorsan játszható stratégiai társasjáték, melyben a 330 évvel ezelőtti ostrom elevenedik meg.
Jobban irányítanád az ostromot, mint Lotharingiai Károly? Ravaszabb vagy, mint Abdurrahman pasa? Itt az idő, hogy kiderüljön, tényleg egy tábornok veszett-e el benned!
A játékban a császári koalíció vezette ostromló csapatok, és a várat védő török erők állnak szemben egymással. A császáriak célja, hogy a játék végére legyűrjék a török ellenállást, és visszafoglalják Budát, míg a törökök célja ennek meghiúsítása, a vár megvédése.
A játékhoz szükséges a Tereplap és a Játékegységek letöltése és kinyomtatása. Ha tartós és időtálló játékot szeretnél, akkor a Tereplapot is és a Játékegységeket is ragaszd fel kartonra. Érdemes kezdetnek elolvasnod az ostrom lefolyásáról szóló Hetek-cikket. A Játékszabályzatot alaposan olvasd végig, szánj időt a megértésére, nem annyira bonyolult, amilyennek elsőre tűnik, csak figyelj oda, és a végére minden a helyére kerül. A társasjátékot a 14 évnél idősebb korosztálynak ajánljuk.
Jó szórakozást és tanulást kívánunk!
Szerezd meg a HETEK Zrínyi Emlékévre megjelent ünnepi bookazine-ját is!
Soros, ha rajta múlna, gigantikus összegeket költene a többnyire illiberális, intoleráns és antiszemita közegből érkező menekültek végleges letelepítésére és integrálására, nem pedig a migráció okainak legalább részbeni kezelésére, a menekülttáborokban meghúzódó milliók mielőbbi hazaköltöztetésének előmozdítására.
Morvay Péter Pajor Tamással beszélgetett arról, hogy Tamás a Zsidó Kulturális Fesztivál keretében önálló esttel lépett fel a Dohány utcai zsinagógában.
„Ebben a közegben nőttem fel, itt hallgattam Salgó rabbit gyerekkoromban, ebben a közegben volt édesanyám Scheiber Sándor nevezetes rabbi tanítványa, Scheiber rabbi áldott meg engem a bar micva alkalmából” – mondta az énekes-szövegíró, aki szerint már maga a Jézushoz való visszatérés is a zsidó gyökerekhez való visszatérés.
Pajor Tamás a koncert után azt mondta: „Az a tény, hogy egy magát zsidó-kereszténynek valló személy ilyen módon vállalja keresztény hite mellett a zsidó identitását is, nyilván sokakat elgondolkodtathatott. ezért hiszem, hogy ez a koncert is hozzájárulhatott ahhoz a hídépítéshez, amelyen már évtizedek óta sokan munkálkodunk”.
Hallgasd meg vagy töltsd le a teljes beszélgetés Soundcloud-on vagy itt, a Youtube videót elindítva:
Fotó: Vadász Gábor
A zsinagógiai koncert után készült cikket itt olvashatod el: Pajor Tamás a Dohány utcai zsinagógában tartott koncertjéről »
A PARALIMPIA az utóbbi időben a média homlokterébe került, aminek Váczi Anita, a 29 éves paralimpikon kajakozó örül ugyan, de a maga részéről nem szeretne a terület celebje lenni. „Sportoló vagyok, nem médiaszemélyiség” – ezekkel a szavakkal hárítja el sokszor a közszereplést, így örömmel mentünk le hozzá a Szeged melletti edzőtáborba, amikor kiderült, hogy interjút ad a Heteknek. Anita, aki 2003-ban kényszerült kerekesszékbe, 2013 óta kajakozik, és tavaly megszerezte az olimpiai szerepléshez szükséges kvótát Milánóban. Három társával szeptember 6-án mennek Rióba.
Honnan a sport szeretete? A családodban voltak sportolók?
– Nem volt a családunkban sportoló, gyerekkoromban én sem foglalkoztam kifejezetten versenysporttal. De az iskolában szerettem a szertornát, később aerobikoztam, édesapámmal eljártam futni is, szóval a mozgás valamennyire mindig része volt az életünknek.
Mióta vagy kerekesszékben?
– Tizenhét éves voltam, amikor volt egy autóbalesetünk a párommal, amiből én csak arra emlékeztem, hogy kirepültem az autóból: eltört a gerincem, és azóta kerekesszékben vagyok. A párom viszont meghalt a balesetben, és nekem sokkal inkább az ő elvesztése jelentette a mélypontot, nem az, hogy mozgássérült lettem. Az ő halálát nagyon nehéz volt feldolgozni. A spontán, rohanó életformának vége szakadt, teljesen másként kellett az életemet felépítenem, és új célokat kellett találnom.
Miben változott meg az életed?
– A baleset után, még abban az évben magántanulóként leérettségiztem, amiben az osztálytársaim nagyon sokat segítettek. A másik fontos célom volt, hogy jogosítványt és autót szerezzek, hogy ne kelljen bezárkózva élnem, vagy mindig valakire várnom. Vidéken a tömegközlekedési eszközöket a mozgássérültek nem tudják használni, mert az akadálymentesítés ott nincs igazán megoldva. A kerekesszékes lét olyan, hogy az embernek az élet minden pillanatát sokkal tudatosabban tervezve kell megélnie. Például ki kell találnom, hogyan oldjam meg, hogy valamit két méter magasról leszedjek.
Mosolykáról hallottál már?
– Igen, és egyetértek vele abban, hogy ha ép lenne az ember, talán ki se derülne, hogy milyen kreatív tud lenni.
A teljes interjút a friss Hetek hetilapban olvashatod el!